Végeredmény
1-1
MOL Fehérvár FC
Tavaszi szezon - 27. forduló
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2256 néző
12 fok, szeles
Bogár Gergő
Asszisztensek:
Tóth II Vencel, Buzás Balázs
Tartalék játékvezető:
Csonka Bence
Videóbíró:
Kulcsár Katalin
Videóbíró asszisztens:
Kovács Gábor
Operátor:
Rúsz Márton
Michael Boris:
"Először is szeretném megköszönni az MTK-nak, hogy ilyen barátságosan fogadtak. Különleges meccs volt a mai számomra, de természetesen nem ez volt az elsődleges, hanem az, hogy meg akartuk nyerni a találkozót. Ebből egy szerencsés pont lett. Az első félidőben voltak problémáink, fölénk nőtt az MTK, nem találtuk az ellenszert Palincsár és Mezei mélységi indításaira. Mezei aztán megszerezte a vezetést, Fiola pedig piros lapot kapott, de ezt követően sikerült egyenlíteni, aminek Fiola miatt is különösen örülök és érte is küzdünk a következő meccseken, mindenképpen fájdalmas lesz a hiánya. Az a jó itt a Vidinél, hogy a kispadon is minőségi játékosok ülnek, mint például Petrjak, Dárdai vagy Pinto. A cserékkel átálltunk 4-3-3-ra, ezt követően megélénkült a játékunk, Nikót hátrébb vontam, ezzel megerősítettük a középpályát. Összességében nem lehetünk elégedetlenek az egy ponttal, de dolgoznunk kell tovább, nem játszhatunk így még egyszer, mint itt, az első félidőben. Mezőkövesden nyerni kell, továbbra is azért küzdünk, hogy feljöjjünk a 4. helyre."
Márton Gábor:
"Bosszús vagyok, mert teljes mértékben fölülmúltuk a Vidit, sokkal több helyzetünk volt, nekik szinte egy sem, meg kellett volna nyernünk a találkozót. Elkerülhető gólt kaptunk egy kommunikációs hiba következtében, emiatt úszott el a győzelem. A játék teljesen rendben volt, de ennek nem tudok örülni, szükségünk lett volna a három pontra a bennmaradás érdekében."
Adatok
Online közvetítés
Összeállítások
Felállás
Edzői nyilatkozat
Képgaléria
Összefoglaló
Eredmények
Hangya Szilveszter: "Az egy pont értékes számunkra a játék...
2022. Április 10.
A két vezetőedző értekelte az MTK - MOL Fehérvár FC bajnoki...
2022. Április 10.
Pontmentés emberhátrányban az MTK otthonában
2022. Április 10.
Márton Gábor: "Nyernünk kell attól függetlenül, hogy ki az...
2022. Április 10.
Michael Boris: "Mérkőzésről mérkőzésre próbálunk fejlődni...
2022. Április 10.
Bogár Gergő vezeti az MTK elleni mérkőzésünket
2022. Április 09.
Stopira: "A bajnokság hajrájában minden csapat kettőzött...
2022. Április 07.
Öt érdekesség, amit az MTK elleni bajnoki előtt tudni érdemes
2022. Április 07.
Vasárnap az MTK otthonában lépünk pályára
2022. Április 06.
Szurkolói információk az MTK elleni mérkőzésre
2022. Április 05.






















Hármat cserélt Michael Boris is: Dárdai, Petrjak és Rúben Pinto lépett pályára Bese, Kodro és Makarenko helyett.
Szombat este együtt szurkolt Stopli és a fehérvári Ördög a Hydro Fehérvár AV19-nek a Salzburg elleni osztrák bázisú hokibajnokság fináléjának harmadik felvonásán. Sajnos a mérkőzést az osztrákok nyerték meg 2-1-re.
Érdekesség, hogy a két vezetőedző nézett már szembe egymással fordított szereposztásban kétszer is. Michael Boris az MTK edzőjeként mindkétszer legyőzte az akkor Vidi kispadján ülő Márton Gábort.
Michael Boris mai kezdőcsapata a következő: Kovács D. - Bese, Rus, Stopira - Nego, Fiola, Makarenko, Hangya - Kodro, Funsho - Nikolics
A csapat már a stadionban.