hu en
Klubtörténet

 1941.  A klubot 1941-ben alapították, Székesfehérvári Vadásztölténygyár SK néven Az egyesület a város színeit, a piros-kéket választotta.

 1942.  November 21-én, díszközgyűlésen, alakult meg „hivatalosan” a klub. Az alapító okiratba bekerült – kissé kacifántos – neve: Székesfehérvári MOVE Vadásztölténygyár Sport és Kultur Egyesület lett. A VSK benevezett az 1942-43-as megyei bajnokságra, első mérkőzését a Móri Bányász ellen játszotta, és győzött 6:4-re.

 1955.  A világ akkori legjobb csapata, a magyar válogatott játszott a Vadásztölténygyári Vasas ellen a Berényi úti pályán. Csapatunk 20:0-ra kikapott – de az ellenfél góljait Kocsis Sándor (5), Csordás (4), Tichy (3), Sándor (3), Hidegkuti (2), Puskás, Szimcsák, és Palotás lőtték.

 1957.  Először rajtolt klubunk az NB II-ben. A premier: Vadásztölténygyári SK – Veszprém 2:1. Első NB II-es gólunkat a később sportvezetőként is elismert, Dérfalvi Imre lőtte.

 1962.   Az 1961-62-es szezonban, története addigi legjobb eredményét produkálva, harmadik lett az NB II-ben a csapat. Közel volt az NB I… A bajnokság végén nevet is változtatott a klub: VT Vasas lett, amely a következő idényben az NB I/B-ben indult.

 1967.  Szeptember 20-án, a VT Vasas – Rot-Weiss Erfurt (2:3) mérkőzésen avattuk a Sóstói Stadiont. Az év vége óriási sikert hozott: az NB I/B második helyezettjeként feljutott a Vidi az NB I-be. Igen, a Vidi, mert a klub újra névváltozásról döntött.

 1968.  Január 22-én a közgyűlés Videoton SC-re változtatta a klub nevét. Bő hónappal később az NB I-es premieren kikaptunk a Bp. Vasastól 6:1-re. Első NB I-es gólunkat Csukovics László szerezte.

 1976.  Az első "Ezüstcsapat". Második lett a Vidi az NB I-ben, de nincs szurkoló, aki ne úgy emlékezne, Müncz játékvezető elvette az aranyat tőlünk az Üllői úton.

 1985.  A csodálatos UEFA-kupa menetelés betetőzéseként, a Bernabeu Stadionban a Videoton, Májer góljával, 1-0-ra legyőzte a Real Madridot. A sóstói első felvonással (0-3) a Real nyerte a kupát, de talán nincs is a magyar futballnak olyan kedves ezüstérme még egy, mint ez.

 1989.  Az 1988-89-es bajnokságban remek csapat, minden idők egyik legerősebb Vidije formálódott Kaszás Gábor keze alatt. Végül 4. lett „csak” a Vidi, de akár az előző, akár a következő bajnoki év pontszámítási szisztémája érvényes, bajnokcsapatot ünnepelhettünk volna a Sóstón.

 2006.  Az FC Fehérvár megnyerte a Magyar Kupát!

 2007.  Szűk másfél évvel a Magyar Kupa-győzelem után, gyakorlatilag csődbe ment a klub, elveszítette NB I-es licencét. Garancsi István megmentette a Vidit, tulajdonlásával konszolidálódott a közel egymilliárdos tartozás, a Vidi folytathatta 2008 tavaszán a bajnokságot.

 2008.  Az „újjáépítés” fontos állomása: Ligakupa-győzelem.

 2009.  A klub másodszor is megnyerte a Ligakupát. A Garancsi-féle új korszak talán legnagyobb sikere: ismét Videotonnak hívják a klubot! A csapat várakozáson felül szerepelt a Soproni Liga őszi idényében: listavezetőként várhatta a tavaszt!

 2010.  34 év után ismét ezüstérmes lett a csapatunk! Sokáig listavezetők voltunk, azonban az utolsó fordulókban a DVSC felzárkózott és egy végtelenül izgalmas hajrában végül alulmaradtunk. Az Európa Liga-selejtezőben a szlovén NK Maribor ellen nem sikerült kiharcolnunk a továbbjutást.

 2011.  BAJNOKCSAPAT! Fennállásunk eddigi legnagyobb sikerét értük el azzal, hogy óriási fölénnyel, nagyon magabiztosan nyertük meg a bajnokságot. 2006 után ismét Magyar Kupa-döntőt játszottunk, azonban a kupát végül a Kecskemétnek sikerült elhódítania.
Júniusban visszavágtunk a Kecskemétnek a Magyar Kupa-döntőjében elszenvedett vereségért, és idegenben hódítottuk el a Szuperkupát. Ez azt is jelenti, hogy csapatunk új edzője - Paulo Sousa - győzelemmel, és máris egy serleg megnyerésével mutatkozott be tétmérkőzésen a Vidi kispadján.

 2012.  Júliusban a Loki ellen ismét, 2011 után már másodszor, megnyertük a Szuperkupát, de az igazi sikersorozat még csak akkor kezdődött! A Slovan, a Gent és a Trabzonspor legyőzésével, fantasztikus teljesítménnyel jutottunk be az Európa Liga főtáblájára! A csoportkörben a portugál Sportinggal, a svájci Basellel és a belga Genkkel kerültünk össze. Két parádés hazai győzelmünkkel bizonyítottuk, hogy bárkivel felvesszük a versenyt Európában, a csoportban megszerzett 6 pontra és harmadik helyre pedig igazán büszkék lehetünk!

 2015.  Végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, klubrekordot jelentő 71 ponttal, története során másodszor is bajnok lett a Videoton FC, ezúttal Joan Carrillo vezetőedző irányításával. A Magyar Kupában a döntőig meneteltünk.

 2016.  A bajnoki cím megszerzését követően Bernard Casoni váltotta a kispadon Joan Carrillot. A BL második selejtezőköréből a walesi TNS-t legyőzve továbbjutottunk, de a következő körben a fehérorosz BATE Boriszov ellen kiestünk, így az EL-ben folytathattuk, ahol viszont a lengyel Lech Poznant nem sikerült legyőznünk. Csapatunk közben a bajnokságban is gyengélkedett, az 5. fordulót követően a 10. helyen álltunk, és menesztették Casonit, valamint a klubigazgató Burcsa Győzőt. Az új sportigazgató Kovács Zoltán lett, a vezetőedzői posztot ideiglenesen Pető Tamás vette át. A 12. fordulóban debütált vezetőedzőként csapatunk kispadján Horváth Ferenc, akinek vezetésével a szezon végén a 2. helyen végeztünk! 2016 májusától a játékosként BL-győztes, edzőként lengyel bajnok és kupagyőztes norvég Henning Berg irányítja a Videoton FC-t.

 2017.  A bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, amikor az első helyezett Budapest Honvéd fogadta a második Vidit. A hazaiak 1-0-s győzelmével zárult találkozó azt jelentette, hogy a Honvéd aranyérmesként, mi ezüstérmesként zártuk a szezont. 2017 júniusában távozott Henning Berg vezetőedző, helyét a Partizan Belgráddal bajnokságot és kupát nyerő szerb Marko Nikolics vette át. Csapatunk 2017 nyarán az Európa Ligában indul.

 2018.  A Videoton FC megszerezte története harmadik bajnoki címét! A bajnoki cím után négy nappal váratlan hirtelenséggel távozott közülünk a Videoton FC tiszteletbeli elnöke, egykori legendás edzője, Kovács Ferenc. 2018. július 1-től MOL Vidi FC néven hívják a klubot.

 2019.  A MOL Vidi FC 2018 nyarán a Dudelange-t, a Ludogoretset és a Malmöt kiejtve, majd az AEK Athén ellen szoros vereséget szenvedve bejutott az Európa Liga őszi csoportkörébe. A főtáblán a fehérorosz BATE, a görög PAOK és a világhírű, angol Chelsea várt ránk. Csapatunk a PAOK-ot oda-vissza legyőzve az utolsó játéknapig harcban volt a továbbjutásért, a Chelsea elleni szűk 1-0-s londoni vereség után a hazai pályán elért 2-2-es döntetlen azonban végül a kiesésünket jelentette. A bajnokságban a 2. helyen zártunk, a Magyar Kupát azonban történetünk során másodszor megnyertük, a fináléban a Honvéd ellen 2-1-es győzelmet aratva. A RangAdó gálán a már magyar állampolgársággal is rendelkező Nego Loic lett az Év Játékosa. 2019. július 1-től MOL Fehérvár FC néven szerepel tovább a klub.

 2020.  A 2019/2020-as szezon közben Marko Nikolicsot a második bajnokcsapatunk edzője, Joan Carrillo váltotta, februárban visszatért a csapathoz Nikolics Nemanja is. A csapat a bajnokságban második helyen végzett.

 2021. Bronz a bajnokságban, ezüst a MOL Magyar Kupában - a szezont a kispadon a korábbi válogatott támadó, Szabics Imre fejezte be, segítői Juhász Roland és Torghelle Sándor voltak.

 2022.  A Gyirmót elleni bajnokni megdönti a klubrekordot Nikolics Nemanja, aki már a legtöbb gólt szerezte Vidi-mezben (az élvonalban és összesen is), megelőzve legendás támadónkat, Szabó Józsefet. A nyár folyamán bejutottunk az Európa Konferencia Liga rájátszásába, ahol a német Bundesligában szereplő Kölnt idegenben ugyan legyőztük, de végül a német csapat jutott be a csoportkörbe.

Fehérvár FC - all rights reserved
This site uses cookies to deliver its services to offer you personalized advertisements and to analyze traffic. The usage data may be available to Google. By using this website you consent to the use of cookies. More information