hu en
   
Michael Boris
Vezetőedző
Német

Teljes név: Michael Boris
Született: Bottrop-Kirchhellen , 1975.06.03.
Michael Boris 1975. június 3-án, a németországi Bottrop-Kirchhellenben született. Játékosként alacsonyabb osztályú német csapatokban futballozott, a Wattenscheid II, a Hessen Kassel, a Speldorf és a Kickers Emden együttesét erősítette. Edzői karrierjét 29 évesen kezdte, 2004 és 2007 között három szezonon keresztül volt a Kickers Emden másodedzője, majd a negyedosztályú VfB Hombergnél vállalt vezetőedző munkát. Ezt követően a Germania Dattenfeld, a Schalke U23, a Sportfeunde Siegen, a Sportfreunde Lotte és a KFC Uerdingen 05 csapatait irányította, majd 2016 nyarán érkezett Magyarországra, ahol az U19-es válogatott szövetségi edzője lett, később az U21-es válogatott irányítását vette át. Két és fél év után távozott az MLSZ-től és az egyik legsikeresebb japán klub, a Tokyo Verdy másoedzőjeként dolgozott, majd 2019 nyarán az MTK Budapest vezetőedzőjeként tért vissza Magyarországra. Első szezonjában bajnokként jutott fel az NB I-be a fővárosi-kék fehérekkel, a 2020/2021-es szezonban pedig az élvonalban a hetedik helyen végzett együttese. 2021 őszén a dán élvonalbeli SönderjyskE vezetőedzőjeként dolgozott, innen tavaly novemberben távozott. 2022. február 16. óta a MOL Fehérvár FC vezetőedzője.
Képgaléria
Legutóbbi videója
UEFA PRO edzőképzés Sóstón - Első nap
Videó @ 2022. Szeptember 14.
145
Kapcsolódó hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek