MVM-Paks
őszi idény - 4. forduló
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
3600 néző
28 fok, napsütés
Solymosi Péter
Asszisztensek:
Albert István, dr. Varga Zsolt
Tartalék játékvezető:
Kelemen Attila
Gólbírók:
Farkas Ádám, Pintér Csaba
José Gomes: "Jól kezdtük a mérkőzést. Nagyon alaposan felkészültünk a Paksból, egész héten az ő játékukra készültünk, ahogy minden bizonnyal ők is kielemeztek bennünket. Az biztos, hogy egy tíz emberrel játszó csapat ellen néha könnyebb, néha viszont nehezebb játszani, mivel az emberhátrányban lévő csapat nagyobb hangsúlyt helyez a védekezésre. Szerintem, ha nincs a kiállítás, akkor is megnyertük volna ezt a találkozót. Nem terveztük azt, hogy négy fordulót követően hány pontunk lesz. Nagyon keményen dolgoznak a játékosok, az edzéseken hihetetlen munkát végeznek. Ennek a munkának a gyümölcse a 12 megszerzett pont. Nem az ölünkbe hullott mindez, hanem nagyon keményen megdolgoztunk érte!"
Horváth Ferenc: "Hamar lerendeztük a meccset, sok izgulni valónk nem maradt a 6. perc után. Ahhoz, hogy emberhátrányban, egy ilyen jó csapat otthonában ennél eredményesebben játsszunk, még gyengék vagyunk. Aminek örülni lehet, hogy nem ütöttek ki bennünket, csupán pontozással nyert ellenünk a Vidi. 2-0-után, amit lehetett, azt megtettük. Volt tartásunk, és egy ilyen sokk után nagyon nehéz felállni a padlóról, nekünk azonban sikerült. A kiállítás teljesen jogos volt, ehhez kétség sem férhet. Nagyon jól esett, az, ahogy a fehérvári közönség fogadott. Mindig örömmel jövök Székesfehérvárra, most azonban szomorúan távozom a Sóstói Stadionból. És a végére egy költői kérdés. Miért csinálnak bohócot a magyar edzőkből? Miért kell sárga megkülönböztető mellényt felvennünk? Eddig egyetlen komoly bajnokságban szereplő csapat edzőjét sem láttam megkülönböztető mellényben az oldalvonal mellett állni."
Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Legutóbb négy éve kezdtünk ilyen győzelmi sorozattal, de a gólarányunk most az akkorinál is jobb.
4. forduló
2013. Augusztus 18. 18:30
18 | Nikolics Nemanja , Simon Attila (MVM-Paks) |
15 | Lencse László (Puskás Akadémia FC) |
14 | Radó András (Haladás) |
12 | Koller Krisztián (PMFC-Matias) |
11 | Böde Dániel (Ferencvárosi TC) |
9 | José Luís Mendes de Andrade |
4 | Kleinheisler László , Arturo Álvarez |
3 | Gyurcsó Ádám |
2 | Nildo Petrolina , Vinícius Paulo Souza dos Santos , Haraszti Zsolt , Juhász Roland |
1 | Sándor György , Filipe Oliveira , Kovács István Ádám , Ianique dos Santos Tavares , Vítor Gomes |
Több szempontból is érdekesnek ígérkezett a Paks elleni vasárnap esti bajnokink. Egyrészt, utoljára a 2009-2010-es bajnokságot kezdtük a mostanihoz hasonlóan eredményesen. Másrészt az is különlegessé tette ezt a találkozót, hogy két eddig 100%-os csapat nézett egymással farkasszemet. Ráadásul Nikolics Nemanja 100. NB I-es mérkőzését játszotta Vidi-játékosként.
Nikó gyorsan gondoskodott arról, hogy ne csak a jubileuma miatt maradjon számára emlékezetes a Paks elleni meccs, hiszen már a 3. percben gólt szerzett - 18 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot - majd három perccel később kiharcolt egy büntetőt és egy emberelőnyt is, hiszen Éger László utolsó emberként szabálytalankodott csatárunkkal, a játékvezető pedig teljes joggal mutatta fel a piros lapot. A büntetőt Nikolics magabiztosan értékesítette, így minden idők egyik legeredményesebb NB I-es szezonkezdetét könyvelheti el, hiszen négy forduló után 7 gól szerepel a neve mellett. Ez volt góllövő csatárunk 55. vidis gólja, ezzel pedig utolérte klubunk örökranglistáján André Alvest. Kétgólos előnyünk birtokában magabiztosan, jól futballoztunk. A 30. percben Sándor adott nagyszerű labdát Álvareznek, támadónk kissé kisodródott helyzetből kapu mellé lőtt. A 38. percben veszélyeztettek a vendégek, Juhász hazaadása kicsit rövid volt, de kapusunknak sikerült megelőznie Simont, és megszereznie a játékszert.
A mérkőzés szünetében a FŐNIX Rock and Roll SE felnőtt táncosainak produkcióját láthatták a stadionba kilátogató nézők. | ||
A második félidőben a 18. percig kellett várnunk az első gólhelyzetre, ekkor Kleinehisler szögletét Sándor csúsztatta meg, középen érkezett Zé Luis, aki csukafejesből a felső lécre fejelt, ahonnan a gólvonal elé pattant a labda. Gyönyörű jelenet volt! Két perccel később Kleinheisler ívelt kapu elé egy szabadrúgást, érkezett Juhász, és a kapuba fejelte csapatunk harmadik gólját. Öt perccel a mérkőzés vége előtt Gyurcsó szenzációsan tekert a jobb felső sarokba egy szabadrúgást 20 méterről, ezzel 4-0-ra módosította a találkozó állását. A végeredményt a csereként pályára lépő Könyves állította be a 90. percben, miután 14 méterről nagy gólt lőtt.
Mivel a 4. forduló utolsó mérkőzésén a DVSC 1-1-es döntetlent játszott Szombathelyen, így már csak a Vidi 100%-os a bajnokságban.
Az utolsó percben Könyves bombagóljával szépített a Paks.
Gyurcsó talán a forduló legszebb gólját lőtte szabadrúgásból!
Kleinheisler ívelt kapu elé egy szabadrúgást, érkezett Juhász, és a kapuba fejelt!
Bő 10 perc, és övék lesz a pálya az urak legnagyobb örömére!
Nikolics magabiztosan értékesítette a 11-est!
Nikolics 18 méterről gyönyörű gólt lőtt! Csatárunk szezonbeli hatodik gólját szerezte!
Túl vannak a főpróbán a lányok - a szünetben is lesz látnivaló a Sóstói Stadionban!
Calatayud - Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira - Caneira, Sándor - Kovács, Kleinheisler, Álvarez - Nikolics