hu en
Videoton FC Végeredmény 2-0
Újpest FC
Bajnokság, 2014-2015
Őszi idény - 7. forduló
2014.09.14., Vasárnap @ 16:30
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
4335 néző
0 Gól 0
0 Kapu felé tartó lövés 0
0 Tizenegyes 0
0 Szöglet 0
0 Sárga lap 0
0 Kiállítás 0
Játékvezető:
Iványi Zoltán
Asszisztensek:
Erős Gábor, Kóbor Péter
Tartalék játékvezető:
Huszár Balázs
Gólbírók:
Erdős József, Bognár Tamás
92.Vége, hetedik idei bajnokinkat is megnyertük, és ismét nem kaptunk gólt.
90.Kleinheisler került nagyszerűen helyzetbe, lövését szépen védte Balajcza.
84.Nikolics helyére Trebotic állt be. Az idei szezonban ez Nikó első bajnokija, amelyet nem játszik végig.
82.Harmadik szögletünk után Vinícius elé került a zsuga, aki 8 méterről rá is lőtte kapura, Balajcza óriásit védett.
80.Nikolics került gyanús körülmények között a földre a 16-oson belül, Iványi sporttárs sípja néma maradt. Nikolics reklamálásért kapott sárgát.
78.Vadász helyére Nego érkezett.
76.Kovács helyére Kleinheisler állt be.
74.Kétgólos vezetésünk tiszteletére még a nap is kisütött a Sóstói Stadion fölött.
71.Suljic helyére MBoma állt be.
68.
 
65.Oliveira helyére Feczesin állt be.
63.Gyurcsó került nagy helyzetbe, éles szögből leadott lövését Balajcza szögletre paskolta.
59.Nagy sárgult be.
56.Nikolics feliratkozott Tiber László, Burcsa Győző és Zé Luis mellé, hiszen immár ő is 4 gólt szerzett Vidi-játékosként az Újpest ellen - akár csak az említett három egykori Vidi-játékos.
53.Nikolics adta volna egyből vissza a gólpasszt Gyurcsónak, de a labda egy pocsolyában megállt.
51.
 
50.GÓÓÓÓÓL!
Kovács indította Gyurcsót, a labda egy pocsolyában lelassult, Gyurcsó pedig nagyszerűen passzolt Nikolics elé, aki ajtó-ablak helyzetben nem hibázott. Zsinórban nyolcadik bajnokiján tudott eredményes lenni válogatott támadónk.

48.Bardhi távoli szabadrúgása kellemetlenül pattant meg a vizes füvön, de Calatayud szépen védett.
46.Csere nélkül folytatódik a meccs.
45.Vége az első félidőnek.
44.Cserélnek a lila-fehérek: Stanisavljevic le, Leon be.
42.Suljic került nagy helyzetbe, de Vinícius hatalmasat mentett.
40.Vinícius is besárgult.
39.
 
38.GÓÓÓÓL!
Stopira bedobta a labdát Oliveiranak, aki becsapta a védőjét, majd ballal középre tekert, ahol érkezett Juhász és védhetetlenül a kapuba fejelt.

36.Litauszkinak is villant a sárga.
35.Vinícius ívelte előre a labdát, amit Juhász fejjel tett Oliveira elé, lövését azonban egy lila-fehér védő blokkolta.
32.Simon is besárgult.
30.Szolnoki beadását követően Vadász mentett nagyot az érkező Nikolics elől.
27.Suljic rántotta le Nikolicsot, sárga lap.
26.Veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást az Újpest, védőink azonban felszabadítottak.
22.Továbbra sincs folyamatos játék a pályán, azonban valamivel többet birtokolja a labdát az Újpest.
20.

17.Veszélyes újpesti oldalszabadrúgás után Stopiráról szögletre vágódott a labda. A sarokrúgás már nem okozott veszélyt a kapunk előterében.
14.Egyelőre nem alakult ki folyamatos játék, melynek oka a túlságosan vizes talaj.
9.Jobb szélről érkezett egy veszélyes beadás, a labda átszállt a berobbanó Nikolics feje fölött, a hosszún érkező Oliveira viszont nem tudta átvenni a játékszert, mert az megcsúszott a vizes füvön.
6.A két csapat játékosainak nem csak egymással, de a felázott talajjal is meg kell küzdeniük.
3.Nikolics fordult kapura 18 méterről, de lövése célt tévesztett.
1.Mi kezdtük a meccset!
-2.Érkeznek a csapatok.
-5.Kettős gyászszünettel kezdődik a találkozó. Szeptember 10-én, életének 86. életévében hosszan tartó betegség után elhunyt az 1950-60-as évek legendás játékosa, Sándor Károly. Sajnos a Vidi család is gyászol, a napokban ugyanis súlyos betegség után elhunyt kapusedzőnk, Francisco Jose Ruiz Rojas, azaz Paco felesége, Lola. 
-10.Piros mezben, kék nadrágban és piros sportszárban játszunk majd, a vendégek tiszta fehérben.
-15.A csapatok befejezték a melegítést és visszamentek az öltözőkbe. 
-20.A 7. forduló szombati játéknapján a Paks - DVTK mérkőzés elmaradt, a Kecskemét - Győr találkozó pedig 1-1-es állásnál félbeszakadt. Minkét esetben a heves esőzés volt az ok.
-25.
-30.Elkezdték a bemelegítést a csapatok.
-35.Joan Carrillo is egyértelműen fogalmazott a vidi.hu-nak: "Nyerni akarunk" - mondta.
-40.Nebojsa Vignjevic, a vendégek mestere győzni szeretne Sóstón.
-45.Székesfehérváron jelenleg esik az eső, de a pálya talaja egyelőre nem rossz.
-50.
Az ellenfél is megérkezett.
-55.Íme a mai kezdőcsapatunk: Calatayud - Szolnoki, Vinícius, Juhász, Stopira - Sándor, Simon - Gyurcsó, Kovács, Oliveira - Nikolics.
-60.
A játékvezetői hatos már szemügyre vette a pályát.
-65.Köszöntjük szurkolóinkat a Sóstói Stadionból! Csapatunk az Újpestet látja vendégül 16.30-tól.
  • Kezdőcsapatok
  • Cserék
  • Szakmai stábok
Mérkőzés után

Joan Carrillo: Amit korábban mondtam, vagyis, hogy egy nagyon jó csapat ellen fogunk játszani, bebizonyosodott. Ahogy nyáron a felkészülési mérkőzésen, úgy most sem volt egyszerű dolgunk. A mi rövid passzos játékunknak nem kedvezett a mai időjárás, de a csapat alkalmazkodott a körülményekhez és 2-0-ra megnyerte a meccset. Nagyon motivált volt a csapat, különös tekintettel a válogatott játékosokra. Az Újpest az eddigi hat forduló alatt 2 gólt kapott, mi ugyanennyit tudtunk szerezni ellenük 90 perc alatt, ez mindent elmond. Igazi csapatmunka volt a mai győzelem, aminek természetesen nagyon örülök. 

Nebojsa Vignjevic: Rendkívül mély volt talaj, az első félidőben irreális körülmények között kellett játszanunk. Hosszú indítások jellemezték a játékot, és Juhász góljáig kiegyenlített játék volt, mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei. Sok a  technikás, jól cselező játékos az Újpestben, nekik nehéz volt ezen a pályán. A Vidi jobban alkalmazkodott a időjárás okozta nehézségekhez, megérdemelten nyertek, gratulálok nekik. Az első félidei produkciónkkal elégedett vagyok, motiváltak voltunk, sokszor próbálkoztunk. A 80. perc környékén sajnos úgy éreztem, mintha feladták volna a játékosok, ekkor már hiányzott a koncentráció.

Adatok
Online közvetítés
Összeállítások
Felállás
Edzői nyilatkozat
Képgaléria
Összefoglaló
Eredmények
2014. Szeptember 14. 19:00  -  Szerző: Acsai N. Ferenc  -  
TUDÓSÍTÁS
Az UTE ellen is folytatódott a Vidi győzelmi rekordsorozata

Juhász ezúttal is csatárerényeket csillogtatott. Nikolics pedig újabb klubcsúcsot döntve nyolcadik egymást követő bajnokiján is eredményes volt.   

Vasárnap délután hatalmas eső zúdult Székesfehérvárra, és ugyan eléggé felázott a Sóstói Stadion gyepszőnyege, maga a mérkőzés megrendezése nem került veszélybe, arra azonban lehetett számítani, hogy a játékosok csúszkálni fognak. Kettős gyászszünettel kezdődött a találkozó. A szeptember 10-én, életének 86. életévében elhunyt Sándor Károlyra, az MTK legendás szélsőjére, és a Vidi kapusedzőjének, Francisco Jose Ruiz Rojas-nak, azaz Paconak a napokban elhunyt feleségére, Lolára emlékeztek.

Egy nem túl veszélyes távoli Nikolics-lövéssel kezdődött a rangadó, majd leginkább a tócsákban megálló passzok utáni kiszámíthatatlan helyzetek okoztak izgalmakat, de a kapuk nem forogtak veszélyben. A 9. percben egy jobbról érkező beadás szállt át a berobbanó Nikolics feje fölött, a hosszún érkező Oliveira viszont nem tudta átvenni a játékszert, mert az megcsúszott a vizes füvön.

Az Újpest több szögletet is elvégezhetett a félidő közepén, egyikből sem sikerült gólhelyzetet kialakítaniuk. A 35. percben Oliveira lövését blokkolták, 3 perccel később viszont már megszereztük a vezetést: Stopira bedobta a labdát Oliveiranak a baloldalon, aki egy testcsellel becsapta védőjét, majd ballal középre tekert, ahol érkezett Juhász és védhetetlenül a kapu jobb oldalába fejelt. Ez volt válogatott védőnk negyedik találata az idei szezonban! (1-0.) 

A félidő vége előtt Vinícius mentett hatalmasat Suljic helyzeténél, 1-0-s Vidi-vezetéssel tértek pihenőre a csapatok.

A második játékrészt remekül kezdtük, hiszen az 51. percben újabb gólt szereztünk: Kovács indította Gyurcsót, a labda egy pocsolyában lelassult, így a keresztezni próbáló védő elvétette, szélsőnk nagyszerűen passzolt Nikolics elé, aki ajtó-ablak helyzetben nem hibázott, 6 méterről jobbal a hálóba lőtt. Zsinórban nyolcadik bajnokiján tudott eredményes lenni Nikolics Nemanja. (2-0.)

Szinte azonnal visszaadta a gólpasszt Nikolics Gyurcsónak, azonban a labda megállt egy pocsolyában, mielőtt utóbbi hatalmas helyzetbe került volna. A 63. percben Gyurcsó lövését hárította Balajcza. A 80. percben Nikolics került a földre a tizenhatoson belül, a játékvezető nem látott újpesti szabálytalanságot. 2 perccel később egy szöglet után Vinícius lőhetett 10 méterről, az újpesti portás óriási védést mutatott be. Az Újpest kicsit felpörgette a játékát az utolsó percekre, helyzetünk mégis nekünk adódott a végén: Kleinheisler fordult be két védő között 13 méterről jobbal lőtt, Balajcza ezúttal is hárított.

Ezzel a győzelemmel tovább folytatta menetelését csapatunk, 7 mérkőzés után is 100 százalékos a Vidi, gólarányunk 21-2! A következő fordulóban Szombathelyen lépünk pályára, de előtte még egy Ligakupa-találkozóra is sor kerül, kedden a Vasast fogadjuk Sóstón.

 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek