hu en
11912014 nyarán igazolt védekező középpályásunk szülővárosában, Salgótarjánban kezdett focizni, ott szemelte ki magának az MTK, ahol juniorként szerepelt. Előbb kölcsönben, majd végleg a Haladás játékosa lett, kiegyensúlyozott, jó teljesítményének köszönhetően az olasz első osztályú Palermo igazolta le.

Az olasz klubban nem igazán jutott lehetőséghez, így előbb a Barihoz, majd két évig korábbi klubjához, a Haladáshoz adták kölcsön. A 2013-14-es szezont is ott töltötte, alapembere volt a szombathelyi klubnak és mivel a szezon végén az olasz klub nem marasztalta, a Vidihez igazolt, ahol második bajnokcsapatunk stabil tagja lett.

Később többször is sérülést szenvedett, de előtte a válogatottban is debütálni tudott, Oroszország és Litvánia ellen barátságos mérkőzéseken lépett pályára, valamint finnországi győzelmünk alkalmával cserélte be Dárdai Pál.

Szerepelt a 2009-es, egyiptomi U20-as világbajnokságon, ahol a bronzérmet nyerő magyar csapat tagja volt. Ikertestvére, Simon András a Liverpoolnál nevelkedő magyar generáció tagja volt.ÁdámSimon0Simon Ádám1990-03-30Hip-hopTűzben edzett férfiParadicsomos csirkés penneCoca ColaPlayStation3Liverpool-Milan BL döntőRonaldinhoTenisz, boxFacebook, InstagramOlasz, AngolSimon01MOL Fehérvár I79178player_3093_1191.pngplayer_3093_1191.pngSalgótarjánKözéppályás2023-2024146309384Videoton FC11Simon ÁdámArray
(
    [0] => Array
        (
            [id] => 1
            [name] => magyar
            [flag_img] => flag_1.jpg
        )

)
magyarflag_1.jpg34Array
(
    [0] => Array
        (
            [seid] => 77
            [name] => 2016-2017
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 341
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2016-2017
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 3093
                                    [pid] => 1191
                                    [number] => 46
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_3093_1191.png
                                    [img_full_body] => player_3093_1191.png
                                    [img_list] => player_3093_1191.png
                                    [height] => 178
                                    [weight] => 79
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 1
                                    [played_min] => 76
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 342
                            [name] => UEFA Európa Liga
                            [comptid] => 5
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2016-2017
                                    [competitionname] => UEFA Európa Liga
                                    [tmid] => 3099
                                    [pid] => 1191
                                    [number] => 46
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_3099_1191.png
                                    [img_full_body] => player_3099_1191.png
                                    [img_list] => player_3099_1191.png
                                    [height] => 178
                                    [weight] => 79
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 267
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [1] => Array
        (
            [seid] => 63
            [name] => 2015-2016
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 294
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2015-2016
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 2706
                                    [pid] => 1191
                                    [number] => 46
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_2706_1191.png
                                    [img_full_body] => player_2706_1191.png
                                    [img_list] => player_2706_1191.png
                                    [height] => 178
                                    [weight] => 79
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 1491
                                    [played_matches_count] => 20
                                    [played_first_count] => 18
                                    [played_change_count] => 2
                                    [goals_count] => 1
                                    [yellow_cards_count] => 8
                                    [red_cards_count] => 1
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 1491
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 328
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2015-2016
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 2960
                                    [pid] => 1191
                                    [number] => 46
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_2960_1191.png
                                    [img_full_body] => player_2960_1191.png
                                    [img_list] => player_2960_1191.png
                                    [height] => 178
                                    [weight] => 79
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 234
                                    [played_matches_count] => 3
                                    [played_first_count] => 3
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 327
                            [name] => UEFA Európa Liga
                            [comptid] => 5
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2015-2016
                                    [competitionname] => UEFA Európa Liga
                                    [tmid] => 2818
                                    [pid] => 1191
                                    [number] => 46
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_2818_1191.png
                                    [img_full_body] => player_2818_1191.png
                                    [img_list] => player_2818_1191.png
                                    [height] => 178
                                    [weight] => 79
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 132
                                    [played_matches_count] => 2
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 2
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [3] => Array
                        (
                            [compid] => 293
                            [name] => Szuperkupa-döntő
                            [comptid] => 6
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2015-2016
                                    [competitionname] => Szuperkupa
                                    [tmid] => 2705
                                    [pid] => 1191
                                    [number] => 46
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_2705_1191.png
                                    [img_full_body] => player_2705_1191.png
                                    [img_list] => player_2705_1191.png
                                    [height] => 178
                                    [weight] => 79
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 99
                                    [played_matches_count] => 1
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [4] => Array
                        (
                            [compid] => 310
                            [name] => Bajnokok Ligája-selejtező
                            [comptid] => 7
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2015-2016
                                    [competitionname] => BL-selejtező
                                    [tmid] => 2790
                                    [pid] => 1191
                                    [number] => 46
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_2790_1191.png
                                    [img_full_body] => player_2790_1191.png
                                    [img_list] => player_2790_1191.png
                                    [height] => 178
                                    [weight] => 79
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 137
                                    [played_matches_count] => 2
                                    [played_first_count] => 1
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 0
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

    [2] => Array
        (
            [seid] => 46
            [name] => 2014-2015
            [competitions] => Array
                (
                    [0] => Array
                        (
                            [compid] => 135
                            [name] => OTP Bank Liga NB I
                            [comptid] => 1
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => NB I
                                    [tmid] => 1729
                                    [pid] => 1191
                                    [number] => 46
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1729_1191.png
                                    [img_full_body] => player_1729_1191.png
                                    [img_list] => player_1729_1191.png
                                    [height] => 178
                                    [weight] => 79
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 2016
                                    [played_matches_count] => 28
                                    [played_first_count] => 21
                                    [played_change_count] => 7
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 5
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [1] => Array
                        (
                            [compid] => 146
                            [name] => Magyar Kupa
                            [comptid] => 2
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => Magyar Kupa
                                    [tmid] => 1800
                                    [pid] => 1191
                                    [number] => 46
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1800_1191.png
                                    [img_full_body] => 
                                    [img_list] => player_1800_1191.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 323
                                    [played_matches_count] => 4
                                    [played_first_count] => 4
                                    [played_change_count] => 0
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                    [2] => Array
                        (
                            [compid] => 148
                            [name] => Ligakupa
                            [comptid] => 3
                            [age_group_name] => MOL Fehérvár I
                            [stats] => Array
                                (
                                    [seasonname] => 2014-2015
                                    [competitionname] => Ligakupa
                                    [tmid] => 1806
                                    [pid] => 1191
                                    [number] => 46
                                    [img] => 
                                    [img_portrait] => player_1806_1191.png
                                    [img_full_body] => player_1806_1191.png
                                    [img_list] => player_1806_1191.png
                                    [height] => 0
                                    [weight] => 0
                                    [ppid] => 3
                                    [start_nb1_match_count] => 0
                                    [start_nb1_goals] => 0
                                    [brought_goals] => 0
                                    [brought_yellow_cards] => 0
                                    [brought_red_cards] => 0
                                    [children_nat_team] => 
                                    [brought_played_min] => -1
                                    [brought_played_starter] => -1
                                    [brought_played_bench] => -1
                                    [active] => 1
                                    [loan] => 0
                                    [played_min] => 360
                                    [played_matches_count] => 5
                                    [played_first_count] => 4
                                    [played_change_count] => 1
                                    [goals_count] => 0
                                    [yellow_cards_count] => 1
                                    [red_cards_count] => 0
                                    [goals_avarage] => 0
                                    [goals_persec] => 0
                                )

                        )

                )

        )

)
1490782225Array
#46
Simon Ádám
Középpályás
Magyar
178 cm / 79 kg
Teljes név: Simon Ádám
Született: Salgótarján , 1990.03.30.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 1 (0) 1 (0) 3 (0) 3 (0) 20 (2) 20 (2) 3 (0) 3 (0) 2 (1) 2 (1) 1 (0) 1 (0) 2 (1) 2 (1) 28 (7) 28 (7) 4 (0) 4 (0) 5 (1) 5 (1)
Játszott percek 76 76 267 267 1491 1491 234 234 132 132 99 99 137 137 2016 2016 323 323 360 360
Gólok 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Sárga lapok 1 1 2 2 8 8 2 2 2 2 0 0 0 0 5 5 1 1 1 1
Piros lapok 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2014 nyarán igazolt védekező középpályásunk szülővárosában, Salgótarjánban kezdett focizni, ott szemelte ki magának az MTK, ahol juniorként szerepelt. Előbb kölcsönben, majd végleg a Haladás játékosa lett, kiegyensúlyozott, jó teljesítményének köszönhetően az olasz első osztályú Palermo igazolta le. Az olasz klubban nem igazán jutott lehetőséghez, így előbb a Barihoz, majd két évig korábbi klubjához, a Haladáshoz adták kölcsön. A 2013-14-es szezont is ott töltötte, alapembere volt a szombathelyi klubnak és mivel a szezon végén az olasz klub nem marasztalta, a Vidihez igazolt, ahol második bajnokcsapatunk stabil tagja lett. Később többször is sérülést szenvedett, de előtte a válogatottban is debütálni tudott, Oroszország és Litvánia ellen barátságos mérkőzéseken lépett pályára, valamint finnországi győzelmünk alkalmával cserélte be Dárdai Pál. Szerepelt a 2009-es, egyiptomi U20-as világbajnokságon, ahol a bronzérmet nyerő magyar csapat tagja volt. Ikertestvére, Simon András a Liverpoolnál nevelkedő magyar generáció tagja volt.
Képgaléria
Legutóbbi videója
Simon Ádám: "Ezen a szinten már nincs könnyű mérkőzés, de győzelmet várok"
Videó @ 2016. Július 12.
604
Kapcsolódó hírek
Kedvencek Étel, amit kedvelek: Paradicsomos csirkés penne Ital, amit kedvelek: Coca Cola Zenestílus, együttes, amelyet kedvelek: Hip-hop Kedvenc filmem: Tűzben edzett férfi Legemlékezetesebb mérkőzésem Liverpool-Milan BL döntő A világ labdarúgásában az a játékos, akit nagyon sokra tartok: Ronaldinho Szabadidős tevékenység, ami kikapcsolódást jelent számomra: PlayStation A sportág, amit a labdarúgáson kívül leginkább kedvelek: Tenisz, box A közösségi oldal, amit aktívan használok: Facebook, Instagram A nyelvek, amelyeken beszélek: Olasz, Angol
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek