Videoton FC
Őszi szezon - 19. forduló
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
0 fok, felhős, hideg
Kassai Viktor
Asszisztensek:
Ring György, Tóth II Vencel
Tartalék játékvezető:
Horváth Zoltán
Gólbírók:
Solymosi Péter, Molnár Attila
Marko Nikolics:
„Gratulálok a Haladásnak az új stadionhoz is, igazi focihangulat volt ma, valamint természetesen gratulálok nekik a győzelemhez is. A szezon első fele nem sikerült rosszul, voltak jó eredményeinek Európában is, valamint a bajnokságban is sokáig első helyen álltunk. Az utolsó mérkőzések viszont nem sikerültek, nem volt túl sok hadra fogható játékosunk, elfogyott a koncentráció és elfogyott az energia is. Helyzeteink most is voltak, kétszer a kapufát találtuk el, kihagytuk a tizenegyest, nem voltunk ma túl szerencsések, és az utolsó percben egy kontrával megbüntettek érte minket. Persze a szerencse nem magától jön, ki kell érdemelni. Eltelt annyi idő, amióta itt vagyok, hogy már jobban ismerem a klubot, jobban ismerem a bajnokságot és úgy gondolom, hogy tudom, hogy mit kell tennünk majd a folytatásban, ahhoz, hogy jobbak legyünk, de a részleteket természetesen majd a klubon belül beszéljük meg. Voltak persze pozitívumok is az elmúlt hónapokban, Európában tovább jutottunk, mint az előző szezonban, több pontunk van, mint 2016 végén, de nekem ez nem elég. Köszönöm szépen a Vidi-szurkolóknak is, hogy itt voltak és ma is biztattak minket.”
Michal Hipp:
„Nagy alázattal készültünk az esélyesebb Vidi ellen. Elismerem, hogy náluk volt talán többet a labda, de nekünk voltak nagyobb ziccereink. Nem szerencsével nyertünk, hanem jó teljesítménnyel. Hatalmas szívvel ment ma mindenki, a csapat felnőtt a feladathoz. Tartottuk a taktikát, megérdemeltük a három pontot. Grumics például eddig nem kapott lehetőséget, de ma nagyon sok labdát szerzett. A cserék is jól szálltak be, a kezdők közül Mészárost pedig külön kiemelném. Úgy gondoltam, hogy a fáradt védők között a meccs végén a gyorsasága kamatozik majd, örülök, hogy győztes gólt szerzett. Egy hónappal ezelőtt megbeszéltük, hogy mit szeretnénk játszani, változtatni kellett. Megbeszéltük, hogy egységesen megyünk előre. Segíteni szerettem volna a játékosoknak, ők pedig elfogadták a segítő kezet. Napról-napra léptünk előre. Wils lázasan is játszani akart a csapatért, ott szeretett volna lenni a pályán. Neki is köszönöm a hozzáállását. Mind a két csapat nagyon aktívan kezdett. A vendégek két kapufát is lőttek, de utána jól mentünk át védekezésből támadásba. Myke sajnos megsérült, a büntető is kimaradt, de a játék rendben volt, néha a büntető kimarad. A második félidő hektikus volt, mindenki a győzelemre hajtott. Jött a Vidi büntetője is, elemeztük, hogy általában hova lövi Lazovics, Király pedig hárítani tudott. Ez nagy erőt adott a csapatnak. Mindenki elment a határokig. Köszönöm a szurkolóknak is, fantasztikusak voltak. Sajnálom, hogy véget ért az őszi szezon.”
Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Mészáros gólja döntött Szombathelyen, 2017 utolsó Vidi-meccsén.
Együttesünk utolsó 2017-es találkozóján a Szombathelyi Haladás csapatához látogatott, méghozzá a november 8-án átadott új stadionba. Marko Nikolics vezetőedző nem számíthatott három eltiltott játékosunkra: Fiolára, Juhászra és Scsepovicsra; valamint a kisebb sérüléssel bajlódó Géresire. A Vas megyeieknél a házi gólkirály David Williams a kispadon kezdett.
Vidi-helyzetekkel kezdődött az összecsapás, méghozzá nem is kis lehetőségekkel. Lazovics szabadrúgását Henty csúsztatta a felső lécre, majd Stopira beadását még kijjebb piszkálták a védők, de Fejes lövése újra a kapufát érte, majd Király háta mögött keresztbe gurult a gólvonalnál. A túloldalon Henty már nem tudta a kapuba segíteni a labdát Halmosi mellett.
A 8. percben Fejes mentett Ramos elől az ötösön, majd Halmosi passzából Grumics ígéretes lövése lett gyenge. A 10. percben Lazovics szabadrúgását tisztázták a védők, majd elindult a kontra, melynek végén Németh Márió adott be, középen pedig Ramos és Mészáros is túlszaladt a labdán.
A 16. minutumban Nego próbálkozott középről, 14 méterről, de bal lábas lövése kevéssel a felső léc fölött ment el. Három perccel később Németh Márió beadását Halmosi átlépte, így a kaputól 7 méterre lévő Ramos elé került, aki azonban erővel fölé durrantott.
A következő támadásból Varga József lőtt 25 méterről, de nem volt veszélyes. A 39. percben Suljic tört be a tizenhatosra és lőtt laposan, Király a helyén volt.
A 44. percben büntetőhöz jutott a Haladás, Fejes mellett Mészáros került a földre, Kassai pedig a tizenegyespontra mutatott. Gól azonban nem esett, mert Németh Márió a jobb oldali kapufát találta el, ahonnan kifelé pattant a labda. (A zöld-fehérek a két együttes első, szeptemberi összecsapásán is kihagytak egy tizenegyest.) A szünetre 0-0-val vonultak a felek.
A félidőben cserélt a Haladás, a megsérülő Ramos helyére Williams érkezett. A 48. percben Henty gurított Stopira elé, aki beadott, Nego viszont hiába emelkedett, nem tudta kapu felé irányítani a labdát. Az 54. minutumban Németh Milán rúgta bele a labdát Suljicba utolsó előtti emberként, majd elcsúszott. Bosnyák-magyar szélsőnk betört a tizenhatosra és Henty elé tálalt volna, Wils becsúszott és elpiszkálta a labdát, amely a kapu felé gurult, de Király felállt és utolérte.
Az 56. percben büntetőt harcolt ki csapatunk. Suljic lapos passzát Lazovics átlépte, Pátkaiba pedig Grumics rúgott bele, Kassai újfent a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé Lazovics állt és a bal alsót választotta, de Király eltalálta az irányt és hárított.
A 68. percben Mészáros lőtt mellé 19 méterről, a labdába egy védőnk beleért, így szöglet kövekezett. A sarokrúgást Rácz durrantotta fölé. A 70. minutumban Suljic tört be a tizenhatosra balról, majd lőtt, Király védett.
A 71. percben Nego beadását Pátkai fejelte el, de nem talált célt. Király begyűjtötte és a hazai kontra végén Kovács Lóránt próbálkozott 13 méterről, Kovácsik azonban leért a rövidre és szépen hárított. Hat perccel később Wils hétméteres kísérletét hárította kapusunk bravúrral.
A 81. minutumban előbb Rácz fejelte Pinte beadását Kovácsik kezébe, majd az ellentámadásból a 75. percben Varga helyére csereként beálló Kovács próbálkozása zúgott fölé. A 87. percben Stopira veszélyes beadását tisztázták, majd Hadzic vágta Király kapuja fölé a labdát.
A 88. percben Henty helyére Szabó Bence állt be. Másodpercekkel később egy szöglet utáni lecsorgót pattanásból Grumics bombázott mellé. A ráadás első percében Mészáros az alapvonalunkról tette hátra Williamsnek, aki tiszta helyzetben, jobb lábbal még fölé lőtt, de kevéssel később Bosnjak ugratta ki védelmünk mögött Mészárost, aki nem hibázott, elrúgta Kovácsik mellett a labdát (1-0).
A hátralévő rövid időben már nem sikerült egyenlítenünk, a Haladás otthon tartotta a három pontot. A bajnokság 2018. február 24-én folytatódik, akkor a Vasast fogadjuk.
A félpályánál labdát veszítettünk, a kontra végén Mészáros lőtt a kapunkba.
Nego mélázott el a 16-osunkon belül, Kovács elcsente a labdát, majd kapura lőtt 13 méterről, Kovácsik óriási bravúrral védett.
Pátkai harcolt ki büntetőt!
Egy beadás után felpörgetett labda Kassai szerint Fejes kezét érintette, ezért pedig büntetőt ítélt a spori!
Lazovics oldalszabadrúgást Henty fejelte a felső lécre, a kipattanó kalandos út során Fejes elé került, aki 15 méterről, kapásból hatalmas kapufát lőtt.