BFC Siófok
Téli felkészülés - 6. mérkőzés
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
felhős, 8 fok
Kovács Zoltán
Asszisztensek:
Viszokai László, Becséri Gergely
Horváth Ferenc:
„Az volt a célja ennek az edzőmérkőzésnek, hogy legyen egy olyan meccs is a felkészülési programban, amelyen felszabadultan tudunk játszani. A Siófok ellen helyenként jól játszottunk és szép gólokat lőttünk, valamint elégedett voltam a passzjátékkal is. Bízom benne, hogy ugyanezeket visszalátom majd a hamarosan kezdődő tavaszi idényben is.“
Goran Kopunovics:
„Azt mondtam a srácoknak a meccs előtt, hogy legyen ez a kilencven perc egy nagy élmény nekik, mert nem minden nap tudunk magyar szinten klasszis játékosok ellen pályára lépni. Az első félidőben nagyon sokat dolgoztunk, úgy nézett ki a csapat, ahogyan szeretném, a saját stílusunkat játszottuk, de összességében sem lehetek elégedetlen, jó tapasztalatokat szereztünk ma egy erős csapat ellen. Építkezünk tovább, szeretném, ha tavasszal is mindenki szívből játszana és odatenné magát, hogy minél előrébb végezhessen a csapat.“
Téli felkészülés - 6. mérkőzés
Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A félidőben még 1-1 volt az állás, a második játékrészben a csereként pályára lépő Tischler két gólt szerzett és egy gólpasszt is adott.
Szerda délelőtt borús, de nem hideg időben lépett pályára csapatunk a BFC Siófok ellen. A felkészülési találkozón mindhárom vidis kölcsönjátékos (Gábor Péter, Bognár Bence, Baksa Dénes) kezdőként lépett pályára Goran Kopunovic együttesében.
Trebotic és Oliveira, akik januárban minimál invazív beavatkozáson estek át Münchenben, rehabilitációs munkát végeznek már, míg Suljic, Pátkai és Rudolf, akik kisebb sérüléssel bajlódtak, a tervek szerint pénteken már csatlakozhatnak a csapathoz, és együtt is edzhetnek.
A találkozó első 15 perce komolyabb esemény nélkül, mezőnyjátékkal telt el. Negyedóra játék után viszont egy nagyon szép góllal szereztük meg a vezetést. Kovács remek mozdulattal ívelte a labdát Feczesin fejére, aki hét méterről védhetetlenül fejelt a bal felső sarokba (1-0). A vendégeknek gyorsan, öt perc alatt sikerült kiegyenlíteniük, ráadásul egykori Vidi-játékos góljával. Egy szabadrúgást követően a labda a 16-oson belül Elek Bencéhez pattant, ő pedig kilőtte a bal alsó sarkot (1-1). Öt perccel később Haraszti szögletét követően Géresi 16 méterről lőtt szépen kapásból kapura, a Vidi kölcsönkapusa, Gábor Péter nagyot védett. A 32. percben Haraszti tekert veszélyesen kapu elé egy szabadrúgást, a hosszú oldalon érkező Stopira közeli fejesét ismét bravúrral védte Gábor.
A szünetben kettőt cseréltünk, Vinícius állt be Lang helyett, Tischler pedig Feczesint váltotta. Az 50. percben ismét megszereztük a vezetést. Stopira iramodott meg a bal szélen, majd középre adott, Géresi pedig hét méterről, kapásból nagyon szép gólt lőtt (2-1). Ebben a félidőben már jóval nagyobb nyomást gyakoroltunk ellenfelünkre. A 66. perben Heffler beadására robbant be remek ütemben Tischler, és közelről a kapuba fejelt (3-1). Ez volt "Tisi" első vidis gólja! Tíz perccel később ráadásul visszaadta a gólpasszt Hefflernek. Tischler egy beadásra becsúszva érkezett a kapu előtt, így próbálta a labdát a siófoki kapuba juttatni, Gábor azonban elsőre még nagyot védett, a kipattanóra csatárunk lecsapott majd szépen passzolt vissza az érkező Hefflernek, aki nyolc méterről elemi erővel bombázott a kapuba (4-1). Az 5-1-es végeredményt az utolsó percben Tischler állította be, miután Kovács passzát követően higgadtan lőtt a siófoki kapuba közelről.
Kovács nagyon szép cseleket mutatott be, majd kiugratta Tischlert, aki közelről nem hibázott.
Ott a negyedik! Tischler egy beadásra becsúszva érkezett a kapu előtt, így próbálta a labdát a siófoki kapuba juttatni, Gábor azonban elsőre még nagyot védett, a kipattanóra csatárunk lecsapott majd szépen passzolt vissza az érkező Hefflernek, aki nyolc méterről elemi erővel bombázott a kapuba!
Heffler beadására remek ütemben robbant be Tischler, és közelről a kapuba fejelt. Ez volt "Tisi" első vidis gólja!
Ismét vezetünk! Stopira iramodott meg a bal szélen, majd középre adott, Géresi pedig hét méterről, kapásból nagyon szép gólt lőtt.
Ősszel még együtt játszottak a Vidi II-ben, most ellenfelek Baksa és Géresi.
Gyorsan sikerült egyenlíteni a Siófoknak. Egy szabadrúgást követően a labda a 16-oson belül Elek Bencéhez pattant, a Vidi egykori csatára pedig kilőtte a bal alsó sarkot.
Nagyon szép góllal szereztük meg a vezetést. Kovács remek mozdulattal ívelte a labdát Feczesin fejére, aki hét méterről védhetetlenül fejelt a bal felső sarokba!
Íme a mai kezdőcsapatunk: Danilovics - Nego, Juhász, Lang, Stopira - Simon - Haraszti, Heffler, Kovács, Géresi - Feczesin.