A Partizan Beograd Jugoszlávia legpatinásabb futballklubja – a vitára is alkalmat adó „minősítést” még akkor is vállaljuk, ha a legfőbb rivális Crvena zvezda többször volt bajnok, és a szerb csapatok közül egyedüliként, megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját is.

A Partizant – kell-e magyarázni a II. Világháború után, a titói Jugoszláviában született klub nevét? – 1945. októberében alapították. „Bázisszerve”, legfőbb patrónusa a partizán hagyományokat büszkén ápoló Néphadsereg lett – ilyenformán a Budapesti Honvéd, a Dukla Praha, vagy éppen a CSZKA Moszkva „testvérklubjának” is tekinthető. Alkalmasint nem véletlen, hogy első nemzetközi meccsét, még az alapítás csonka esztendejében, „testvércsapattal”, katonákkal vívta – igaz viszont, hogy néhány évvel később a „láncos kutya”, aligha a moszkvai bakákat (akkor még nem CSZKA, hanem CDKA) hívta volna futballozni.

A Partizan nyerte meg az első, már klubcsapatok számára kiírt jugoszláv bajnokságot az 1946-47-es idényben, sőt van a klubnak egy nemzetközi elsősége is: a Partizan (és a portugál Sporting CP) játszotta a mára már iparággá vált nemzetközi klubkupák első mérkőzését, 1955. szeptember 3-án. Az elődöntőben a Manchester Unitedet búcsúztató Partizan volt az első kelet-európai csapat, amely eljutott a BEK-döntőjéig. A döntőben, a Heysel stadionban, azután a szerbek vereséget szenvedtek a Real Madridtól.

A Partizan történelméből ugyanolyan nehéz volna csak egy-két játékost kiemelni, mint például a Ferencváros, az Ajax, vagy a Bayern München historiájából. Néhányuk nélkül azonban elképzelhetetlen a Partizanról írni: ilyen a „hőskorból” Sztjepan Bobek, a hatvanas évektől Ivan Csurkovics, Milutin Soskics, Velibor Vaszovics, Fahrudin Juszufi, Bora Milutinovics, Momcsilo Vukotics – hogy, csak azokat említsük, akik egyébként is híresek valamiről. Feltétlenül említendő, hogy van „közös” edzője is a Partizannak, illetve a Videotonnak: dr. Kalocsay Géza 1956-ban dirigálta a Partizant. Géza bácsi mellett még egy magyar említendő a klub históriájából: Spitz (Vörös) Illés, az Újpest első aranycsapatának játékosa, háromszor is edzője volt a csapatnak – ő az, aki azután 1961-ben, a Vardar Skopje kispadján szívrohamot kapott és meghalt.

A hatvanas évek sikercsapata után, nem rövid hullámvölgy következett a klub életében: az 1966-tól Jugoszlávia felbomlásáig tartó negyedszázadban mindössze öt elsőséget szerzett a Partizan, azok az évek inkább a Crvena zvezdáról „szóltak”. Van persze olyan, ami a Vidi honlapján kihagyhatatlan a Partizan történelméből: az 1984-85-ös nagy UEFA-kupa-menetelésünk során, kiütöttük a Partizant (is). A Sóstón 5-0-ra nyertünk, utána Belgrádban belefért a 2-0-s vereség.

A Partizan azon ritka csapatok közé tartozik, amely elmondhatja magáról, „sok ország” bajnoka. Jugoszlávia felbomlása után Szerbia és Montenegro, majd Szerbia bajnoka is. A fekete-fehérek a kétezres években megingathatatlanul ülnek hazájuk trónján – a legutóbbi négy évben négyszeres bajnok, háromszoros kupagyőztes a klub.

A sikerek részese Mladen Bozsovics is, aki 2008. januárjától két és fél szezont töltött Belgrádban. Ez idő alatt összesen 95 bajnoki és nemzetközi mérkőzésen őrizte a Partizan hálóját. A 2009-2010-es évad tavaszi szezonjában mindössze öt gólt kapott. A Partizánnal három bajnoki címet és két kupagyőzelmet szerzett.