A legtöbb magyar futballszurkoló számára a fehérorosz labdarúgást elsősorban a Dinamo Minszk jelenti. A középkorúak, vagy annál idősebbek bizonnyal emlékeznek Szokolra, és nem a rádióra, vagy a Rába ETO és az MTK elleni kupameccseikre. A rendszerváltás utáni évek azonban Minszkben és környékén is átrendezték az erőviszonyokat: az új évezred első évtizede a BATE Boriszov sikersztorija.

A fővárostól északkeletre, nagyjából egyórás autóútra fekvő iparváros futballklubját 1973-ban alapították, de a „szovjet időkben” nem számított túl sikeresnek. Miután a Dinamo Minszk volt (vagy lehetett?) a tagköztársaság egyetlen képviselője a szovjet bajnokságban, a BATE maximum afféle szegény rokonnak számított. A hetvenes években megnyerte háromszor a tagköztársaság bajnokságát, de ez akkor csak a harmadik bajnoki szintnek számított…

Ne is csodáljuk, hogy 1996-ban, négy évvel a fehérorosz profiliga megalakítása után, gyakorlatilag újjá kellett alakítani, nulláról kellett felépíteni az egyesületet. A munka olyan jól sikerült, hogy a sárga-kékek 1999-ben megnyerték történetük első bajnoki címét, majd 2002-ben, 2006-ban, 2007-ben, 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben hat további elsőséget szereztek. Miután a belorusz bajnokság naptári éves rendszerben zajlik, a képlet világos: a BATE 2006 óta egyeduralkodó hazájában.

A csapat neve – persze a városnév, Boriszov melleti négy betű – tulajdonképpen mozaikszó: a Boriszovi Autó- és Traktor Elektronikai alkatrészeket gyártó gyár neve. A százötvenezer lakosú város legnagyobb ipari üzeme támogatja a futballklubot, bár az utóbbi években a finanszírozás arányaival már csínján kell bánni. Alkalmasint nem tévedünk, ha azt gondoljuk, az UEFA-tól legalább annyi euro érkezik, mint amennyit a tulajdonos a futballra szán.

A magyarázat természetesen a sikeres nemzetközi kupaszereplésben rejlik. A BATE jól sáfárkodott értékeivel: amellett, hogy számos jó játékost adott el külföldre – a pakliban a legnagyobb ász Alekszandr Hleb, a VfB Stuttgartból, az Arsenalból és az FC Barcelonából ismert középpályás, de nem sokkal marad mögötte az olasz Serie A-ban egy évtizedet lehúzó Vitalij Kutuzov sem, sőt említendő a válogatott kapitánya, a szentpétervári Zenit kapujában iparkodó Jurij Zsevnov is – felhívta a figyelmet magára a nemzetközi kupaküzdelmekben is.

A BATE 2001-ben élte túl először az UEFA Kupa selejtezőjét, de ez – mondjuk így – akkor még csak afféle „kóstoló” volt. A nagy áttörést 2008 hozta, amikor a BATE átküzdötte magát a Valur Reykjavikon, az Anderlechten és a Levszki Szófián, bejutva a BL csoportkörébe. A beloruszok ott sem vallottak szégyent, pedig a Juventus, a Real Madrid és a Zenit jutott „csoporttársnak”. A Juventusszal kétszer (!), a Zenittel egyszer remiztek, három pont jött össze. Az Euro Liga 2009-2010-es kiírásában a Benfica, az Everton és az AEK Athén társaságában alkottak csoportot – nem sikerült továbbjutni. A legutóbbi kupasorozatban – szintén az Európa Ligában – az AZ Alkmaar, a Dinamo Kijev és a Sheriff Tiraszpol közül még sikerült továbbjutni, de utána a Paris Saint-Germain, idegenben lőtt góljával, jobbnak bizonyult.

A BATE jelenleg is fölényesen vezeti a fehérorosz bajnokságot. A keret tagjai közül a legismertebben a belorusz válogatottban is szereplő Igor Sitov, Makszim Bardacsov, Alekszandr Jurevics, Vitalij Rogyionov és érdekesség, hogy mindegyikük elmúlt már 25 éves – a BATE kicsit „öreg”, rutinos csapatnak számít.