Horvátország elsőszámú sportklubja, a Dinamo Zagreb története – mint megannyi sportegyesület históriája Európa keletibb felén – szinte minden négyzetcentiméterében átszőtt a XX. század történelmével, mindenekelőtt politikájával.

A „jugoszláv” Dinamót 1945-ben alapították – úgy, hogy egy tollvonással megszűntettek három népszerű civil klubot, a HASK-ot, a Gradjanskit és a Concordiát, és amijük volt, azt odaadták a rendőrség új csapatának, az erős politikai háttérrel szervezett Dinamónak. Kit izgatott akkoriban, hogy mindhárom zágrábi klub bajnoki címekkel, nemzetközi klasszisokkal büszkélkedett? Hogy összeolvadásuk nagyjából olyan volt, mintha nálunk a II. Világháború után, egy Osztrák-magyar Monarchiában, összevonták volna az MTK-t, a Fradit és az Újpestet?

A titói Jugoszlávia sok mindenben igyekezett tartani a három lépés távolságot a Szovjetuniótól. Ennek ellenére, a déli szomszédnál is megszületett az erős állami támogatókkal rendelkező nagyklubok elitje – ahogy ők hívták, a „Velika četvorka”, azaz a nagy négyes.

A horvátoknak több mint fél évszázados fájdalma, hogy a négyes „horvát fele”, azaz a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split, rendre csak a szegény rokon volt a fővárosi hatalmasságok, a Jugoszláv Néphadsereg által óvott Partizan Beograd, és a politikai elit által leginkább kedvelt Crvena zvezda mellett. Ez leginkább azon az 1990. május 13-i, Dinamo Zagreb–Crvena zvezda mérkőzésen csúcsosodott ki, amely sokat szerint a délszláv háború kirobbanásához is az „utolsó csepp volt a pohárban”.

Alkalmasint ez a mérkőzés is hozzájárult ahhoz, hogy a Dinamo Horvátország önállóságának és egységének egyik legfontosabb jelképe lett. Csak a nevével volt gond – hiszen a Dinamo mégis csak „jugoszláv” név. A szabad Horvátország népszerű, nagyformátumú elnöke, Franjo Tudjman – újabb történelmi kunkor, hogy egykoron a jugoszláv hadsereg tábornokaként a belgrádi Partizán elnöke volt – előbb a múltat idéző HASK Gradjanski elnevezést választotta (1992), majd az egységre utaló új nevet adott a klubnak (1993), de a Croatia hiába volt egyben az ország neve is, a szurkolók ezt sohasem fogadták el. Tudjman halála után alig két hónappal, 2000. február 14-én vette vissza a klub a Dinamo nevet.

A Dinamo Zagreb nem csak Horvátország legnépszerűbb, de legsikeresebb klubja is. A modern Horvátország szűk húszéves történetében 13-szoros bajnok, 11-szeres kupagyőztes. Az ezredforduló éveiben (az 1998-99-es, illetve a következő szezonban) bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Bármilyen stabil, népszerű klubnak is számít azonban otthon a Dinamo, a legjobb futballistáit továbbra sem tudja megtartani. A kétezres évek Zágrábban nevelkedett futballistái közül Luka Modrić, Eduardo, Vedran Ćorluka, Niko Kranjčar, vagy Tomislav Butina a nemzetközi futballban is márkás névnek számít.

A jelenlegi keretből talán három fiatalt érdemes említeni, aki hamarosan a nyomukba léphet. A két, egyaránt 1989-es születésű középpályás közül az irányító Milan Badelj már a válogatottban is bemutatkozott, míg Ivan Tomečak „csak” a korosztályos válogatottak szamárlétráját járta végig, a felnőttek között kerettag. A trió harmadik tagja, Šime Vrsaljko még tinédzser, 1992-es születésű, de már februárban, Csehország ellen bemutatkozott a válogatottban.

Azt mondják róla, nagyobb tehetség, mint „földije”, a szintén zadari Luka Modrić…