Dalian Yifang FC
Nyári-téli felkészülési mérkőzések - Téli felkészülés
La Dama de Noche
Nyári-téli felkészülési mérkőzések - Téli felkészülés
Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Gól nélküli első félidőt követően Huszti és Stopira találataival 2-0-ra nyertünk kínai ellenfelünkkel szemben.
A délelőtti, kínai U25-ös válogatott elleni mérkőzés után a Kovácsik – Nego, Juhász, Fiola, Stopira – Nikolov, Elek, Pátkai – Huszti, Milanov – Scsepovics összeállítású csapat a kínai élvonalban szereplő Dalian Yifang ellen lépett pályára.
Az első helyzet a kínaiak előtt adódott a 13. percben, amikor kétszer is az ötösünkön belül volt a labda, de végül Zhang lövése Fiola mentésének köszönhetően nem ment kapura. Tíz perccel később munkában volt a kínai védelem is, Milanovot szerelni tudták, de a labda így Husztihoz került, aki a hosszút vette laposan célba. Shuai Li sprintelve mentett, ám igyekezetében saját kapusát rúgta fejbe, a labda viszont szerencséjükre nem a hálóba, hanem kapu fölé pattant. Fél órája tartott a mérkőzés, amikor Stopira indította a bal szélen Milanovot, bolgár középpályásunk beadására középen az ötösnél Scsepovics érkezett, de fejesét hárítani tudta Zhang. A 36. percben Nego passza után Nikolov csinált meg egy cselt, majd 15 méterről ballal lőtt, de a kísérlet nem talált kaput. Az első félidőben több helyzet nem alakult ki, gól nélkül ért véget a játékrész.
A szünet után a kínai együttes sort cserélt, Marko Nikolics nem változtatott. Nyolc perce tartott a második félidő, amikor Huszti szabadrúgására Juhász érkezett, de a cserekapus, Yu védett, majd Scsepovics próbálta kapura tenni a labdát, de ez már nem jelentett veszélyt. A 62. percben a kínai jobb oldal volt aktív, de a lapos beadásnál Juhász szögletre mentett. A 65. percben megszereztük a vezetést! Scsepovics adta be a labdát jobbról, Huszti pedig középről, 15 méterről higgadtan a sarokba passzolt (1-0).
A 69. percben csatárunk maga is gólt szerezhetett volna, Nego centerezése után lövésére azonban leért Yu. A 73. percben a másodpercekkel korábban beállt Hodzic csúsztatta meg Huszti szögletét, a labda centikkel kerülte csak el a kapufát. A 81. percben Zheng szabadrúgását védte Kovácsik. A találkozó utolsó momentuma a 90. percben egy szép Stopira-gól volt, melyet Nego beadáát követően szerzett balhátvédünk, beállítva ezzel a 2-0-ás végeredményt.
Csapatunk számára ezzel befejeződött az idei spanyolországi edzőtábor, szombat este repül haza Magyarországra a MOL Vidi FC.
Nego beadását Stopira vágta hat méterről kapásból a kapuba! Ezt követően a játékvezető azonnal le is fújta a meccset.
Scsepovics adott remek labdát Husztinak, aki 16 méterről nagyon higgadtan helyezett a kapu bal alsó sarkába.