

Őszi szezon - 4. forduló
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó
3011 néző
24 fok, tiszta égbolt




Iványi Zoltán
Asszisztensek:
Garai Péter, Bornemissza Norbert
Tartalék játékvezető:
Szécsényi István
Gólbírók:
Káprály Mihály, Erdős József

Márton Gábor:
"Örömteli, hogy hazai pályán megszereztük a három pontot, de számomra a mutatott játék is fontos. Talán ma játszottunk a leggyengébben a szezonban. Két pozitívumot tudok kiemelni: az egyik, hogy megnyertük a mérkőzést, a másik az, hogy a cserejátékosok jól szálltak be a mérkőzésbe. Egy mérkőzésen mindig nehéz jól cserélni, ez most sikerült, de láthattunk már ellenpéldát is. Bízom benne, hogy egyre jobban fogunk játszani, mert amit ma mutattunk az nagyon nem volt jó."
Hornyák Zsolt:
"Gratulálok a hazai csapatnak az eredményhez. Úgy érzem, hogy a 80. percig mi domináltunk a mérkőzésen, gyorsabbak voltunk, jobbak voltunk támadásban, ez az az agresszív játék, amit látni akarok a fiataloktól. Sajnálom, hogy a ziccereinket a második félidőben nem tudtuk kihasználni. Köszönettel tartozom a csapatnak azért a teljesítményért, amit a mai mérkőzésen láttam tőlük. Sajnos egy mérkőzés nem nyolcvan percig tart, hanem kilencvenig, a Vidi kihasználta a hibáinkat, a tapasztalatukkal és a rutinjukkal lehozták a mérkőzést."








Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Nikolics találatával 1-0-ra vezettünk a szünetben, Knezevic a második félidő elején egyenlített, a hajrában azonban Petrjak és Zivzivadze is betalált, itthon tartottuk a három pontot.

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a Puskás Akadémia FC látogatott a MOL Aréna Sóstóba. A felcsútiak kétszer nyertek eddig a szezonban és a forduló előtt vezették a tabellát. Márton Gábor vezetőedző ezúttal a Kovácsik - Nego, Musliu, Stopira, Fiola - Alef, Houri - Funsho, Evandro, Petrjak - Nikolics kezdőnek szavazott bizalmat. A mérkőzés előtt Fiola Attilát köszöntötte a klub nevében Kovács Zoltán sportigazgató - védőnk túl van a 250. NB I-es mérkőzésén.
Az első 5 perc helyzet nélkül telt el, aztán a 7. percben egy gyors kontra végén Nikolics ugratta ki Funshot remek labdával, végül azonban sikerült tisztáznia a vendég védelemnek. A 19. percben jegyezhettük fel az első Puskás-lehetőséget, Corbu 14 méterről lőtt fölé. Négy perccel később Kiss lőtt 20 méterről alig kapu mellé. A 29. percben megszereztük a vezetést: szép és gyors támadás végén Nego vette maga elé a labdát a felcsúti 16-oson belül, majd a kivetődő kapust megelőzve a középen üresen érkező Nikolicsnak passzolt, aki pár lépésről nem hibázott (1-0).
A 37. percben Petrjak lőtt 20 méterről kapura, Tóth magabiztosan védett, egy minutummal később Nikolics fejelt 8 méterről alig kapu mellé egy szélről érkező beadást. A félidő vége előtt előbb Petrjak beadását Nagy vágta szögletre, megelőzve Nikolicsot aki ajtó-ablak helyzetben várta a labdát, majd a másik oldalon Kiss lőtt az ötös sarkáról nagy erővel kapura, a labda az oldalhálóba vágódott. 1-0-ás Vidi-vezetéssel mentek pihenni a csapatok.
A második félidőre két helyen változtattak a vendégek, mi ugyanazzal a csapattal folytattuk. Az 56. percben éppen az egyik csere, Knezevic tekert 24 méterről egy szabadrúgást a jobb alsó sarok irányába, Kovácsik vetődve ugyan még beleütött a labdába, de nem tudta védeni a jól helyezett lövést (1-1).
A gól után rögtön újra helyzetbe került a PAFC, de Kovácsik a helyén volt. A 63. percben Komáromi lőtt nem túl erősen 17 méterről kapura, kapusunk ismét hárított. 4 perccel és 8 perccel később újra Kovácsik volt a főszereplő, előbb Plsek, majd Komáromi fejesét védte bravúrral. A 74. percben Kiss próbálkozását hatástalanította kapusunk. A hajrá újra a miénk volt és a 84. percben újra megszereztük a vezetést: Nego a jobb szélről laposan, nagy erővel lőtte a labdát kapu elé, amelyet Hodzic közelről kapura is tett, Tóth óriásit védett, a kipattanó azonban Petrjak elé került, aki egy csel után a kapuba helyezett (2-1).
A 89. percben Hodzic 20 méteres bombáját nagy bravúrral tolta ki a léc alól Tóth, a 3 perces hosszabbítás elején pedig bebiztosítottuk győzelmünket: Zivzivadze nagyon szépen fordult le a védőjéről 14 méterre a kaputól, majd okosan kilőtte a bal alsó sarkot (3-1)!
A meccs utolsó helyzete Hodzic előtt adódott, 16 méterről próbált a hosszúba csavarni, Tóth védeni tudott.
3-1-es győzelmünkkel a tabella élére ugrottunk, de a forduló még nem ért véget, és több csapatnak is - köztük az FTC-nek - van elmaradt mérkőzése. Legközelebb csütörtökön lépünk pályára, az Európa Ligában a máltai Hibernian FC vendégei leszünk.
Zivzivadze nagyon szépen fordult le a védőjéről 14 méterre a kaputól, majd okosan kilőtte a bal alsó sarkot.
Nego a jobb szélről laposan, nagy erővel lőtte a labdát kapu elé, amelyet Hodzic közelről kapura is lőtt, Tóth óriásit védett, a kipattanó azonban Petrjak elé került, aki nagyon okosan helyezett a kapuba.
Knezevic tekert 24 méterről egy szabadrúgást a jobb alsó sarok irányába, Kovácsik vetődve ugyan még bele tudott piszkálni a labdába, de nem tudta védeni a jól helyezett lövést.
Nagyon szép támadás végén Nego szépen vette maga elé a labdát a felcsúti 16-oson belül, majd a kivetődő kapust megelőzve a középen üresen érkező Nikolicsnak passzolt, aki pár lépésről nem hibázott.