hu en
   
#14
Csongvai Áron
Védő
Magyar
186 cm / 85 kg
Teljes név: Csongvai Áron
Született: Budapest , 2000.10.31.
Vidi Összes
Meccsek (csere) 6 (1) 6 (1) 1 (0) 1 (0) 12 (0) 12 (0)
Játszott percek 502 502 97 97 1150 1150
Gólok 0 0 0 0 1 1
Sárga lapok 0 0 0 0 1 1
Piros lapok 0 0 0 0 0 0
A 22 esztendős, középpályásként és középhátvédként is bevethető Csongvai 2000. október 31-én született Budapesten. 2010 és 2016 között a Vasas utánpótlásában nevelkedett, ezt követően igazolta le az Újpest, ahol először az U17-es és U19-es csapatban, majd az Újpest II-ben játszott. 2019 nyara és 2020 januárja között kölcsönben Vácon szerepelt, majd visszatérése után a Debrecen ellen debütált az első osztályban. A 186 centiméter magas játékos már első NB I-es félszezonjában tíz bajnokin lépett pályára, a következő két és fél évben pedig már egyértelműen a fővárosi lila-fehérek alapembere volt, ahol eddig 87 NB I-es meccsen lépett pályára, ezeken öt gólt lőtt és öt gólpasszt adott. A 2020/2021-es szezon végén MOL Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett együttesével. A nemzetközi porondon 2021 nyarán, az Európa Konferencia Liga selejtezőjében mutatkozott be, ahol három találkozón játszott. 2021 szeptemberében bemutatkozott a magyar U21-es válogatottban is, ahol nyolc találkozón lépett pályára. 2022 novemberében tagja volt a felnőttválogatott Luxemburg és Görögország elleni keretének. A 2022/2023-as szezonban ő volt az újpestiek csapatkapitánya.
Képgaléria
Legutóbbi videója
Csongvai Áron: "Erős ellenfél a DVSC"
Videó @ 2023. Április 28.
126
Kapcsolódó hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek