hu en
2023. Február 21. 11:10  -  Óházy Bálint   -   Fotó: molfehervarfc.hu
InStat: Csongvai Áron a 20. forduló legjobbjai között

A PAFC ellen góllal debütált hátvédünk a hétvégi forduló legmagasabb InStat-indexét érte el.

Az OTP Bank Liga 20. fordulója után is elkészítette statisztikai elemzését az InStat. Az elemzőcég adatai szerint a MOL Aréna Sóstóban a Puskás Akadémia FC ellen 1-1-es döntetlent játszó csapatunk a sikeres cselek számában elsőként, a sikeres párharcoknál másodikként, a sikeres passzok mutatójában pedig harmadikként végzett a mezőnyben.

Az első Vidi-mezben játszott mérkőzésén góllal debütáló Csongvai Áron a teljes forduló legmagasabb InStat-indexét érte el (272), a TOP20-ba még dán hátvédünk, Kasper Larsen került be, aki a tizenötödik helyen zárt 250-es indexszel. A kialakított helyzetek számában Dárdai Palkó lett a harmadik, a földön megvívott párharcokban Peter Pokorny a második, Deybi Flores a harmadik, Pokorny ezen kívül a szerelések számában is második lett. A forduló legjobb tizenegyébe Csongvai Áron került be.

Az OTP Bank Liga 20. fordulójának álomcsapata az InStat-értékelések alapján (4-2-3-1-es felállásban):

Uram János (Vasas, 264) - Kállai Kevin (Mezőkövesd, 221), Csongvai Áron (MOL Fehérvár FC, 272), Samy Mmaee (Ferencváros, 271), Matheus Leoni (Kisvárda, 254) - Vécsei Bálint (Ferencváros, 266), Marko Brtan (Mezőkövesd, 249) - Simon Krisztián (Újpest, 252), Jonathan Levi (Puskás Akadémia, 265), Adama Traoré (Ferencváros, 272) - Horváth Krisztofer (Kecskemét, 261)

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek