

Téli felkészülés - Barátságos mérkőzés
Felcsút, Puskás Akadémia
1 fok, szeles



Berke Balázs

Szombaton a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia edzőpályáin először a Haladás, majd később a Slovan Bratislava ellen lépett pályára csapatunk. Henning Berg pozitívan értékelte azt, hogy a Haladás legerősebb felállása ellen 1-0-ás győzelmet aratott a “délutáni” csapat.
“Örülök, hogy az első keretből minden játékos meccsterhelést kapott, ráadásul néhány fiatal is ismét megmutathatta magát. A Haladás a legjobb csapatával érkezett, elégedett vagyok az ellenük elért eredménnyel. Azt hozzá kell tenni, hogy, azok közül, akik az első mérkőzésen kaptak szerepet, többen kisebb sérüléssel, vagy betegséggel küzdöttek a felkészülés alatt, fontos volt, hogy ők is végigjátszhassanak kilencven percet. Örülök Bódi Ádám góljának is, és összességében is hasznosnak ítélem a szombathelyiek elleni edzőmeccset.”
Vezetőedzőnk az esti, Slovan elleni 2-0-ás győzelemről is kifejtette véleményét.
“Kemény meccs volt, gyors és erős ellenféllel kerültünk szembe. Fontos volt, hogy ezt kezelni tudjuk és az is, hogy a saját játékunkat is csiszoljuk. Két nagyon szép gólt szereztünk, a meccs végén még többet is lőhettünk volna, de reálisan nézve azért ez egy szoros mérkőzés volt, hiszen ellenfelünknek is megvoltak a helyzetei. Ezzel együtt is rendben volt a védekezésünk, fontos kilencven percet kapott mindenki a bajnoki rajt előtt.”
Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője csapata egygólos veresége után:
"Nagyon örülök annak, hogy füvön tudtunk játszani, ezúton is köszönjük a házigazdáknak. Az elmúlt napokban műfüvön edzettünk, a meccs elején talán ez szokatlan volt. A meccs elejét jól kezdte a Vidi, mi belealudtunk a kezdésbe, de a huszadik percre felvettük a ritmust. Ezt követően egy tartalmas, jó játék alakult ki és nekünk volt több helyzetünk. Hiányzott azért még a dinamika és a frissesség, ez látszott a befejezéséknél, valamint számítunk még egy olyan támadóra, aki az ilyen helyzeteket gólra tudja váltani. Játékban egyébként a meccs második részében talán többet is kaptam, mint amit vártam, de négy-öt ilyen helyzetből gólt, gólokat kellene szereznünk. Az viszont nem lehet kérdés, hogy ma is igazi csapatként működött a Haladás, ez pedig örömmel tölt el, de természetesen van még hová fejlődnünk."
Ivan Vukomanovics, a Slovan szerb mestere csapata kétgólos veresége után:
“Azt hiszem, a Videoton FC jelenleg valamivel magasabb szintet képvisel, de azon dolgozunk a stábommal együtt, hogy minél gyorsabban fejlődni tudjunk mi is. Sok új játékos érkezett, most azon vagyunk, hogy a domináns játékstílust megvalósítsuk - bár úgy gondolom, Szlovákiában már most is a Slovan játssza az egyik legdominánsabb futballt. Erős ellenféllel szerettünk volna játszani egy héttel a start előtt, ebben nem is kellet csalódnunk, tudtuk, hogy a Vidi Magyarország egyik legjobb csapata. Olyan játékosai vannak, akik egy-egy megmozdulással képesek mérkőzéseket eldönteni. Mi mindent megpróbáltunk, kitettük minden tudásunkat a pályára. Meg is voltak a lehetőségek, de ma nem sikerült betalálnunk, sajnálom, hogy vereség lett a vége, de legalább láttuk, miket kell kijavítanunk a bajnoki rajtig.”
Téli felkészülés - Barátságos mérkőzés








Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 41. és a 75. percben volt eredményes támadónk, mindkét találat remek támadás végén született.

A tavaszi szezon előtti utolsó felkészülési mérkőzésünket a szlovák Slovan Bratislava ellen játszottuk szombat délután Felcsúton. Henning Berg ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, amelyiket egy héttel ezelőtt az orosz Krasznodar ellen.
Az első fontos esemény a 10. percben történt, amikor Hadzic bombája kerülte el a vendégek kapuját. Újabb 10 perc elteltével Lazovics ugratta ki szépen Scsepovicsot, aki éles szögből, nagy erővel lőtte el a labdát, amely a vendég kapu előtt keresztben elsuhant. A 25. percben Hadzic, Scsepovics és Varga is lövéssel próbálkozhatott a Slovan 16-osán belül, de az első két kísérletet blokkolni tudták, míg Varga lövése célt tévesztett. A félidő vége előtt egy remek támadás végén Lazovics 20 méterről lőtt nagy gólt a kapu jobb oldalába: a gólszerző átlépése után Scsepovics ment el a szélen, Suljichoz passzolt, ő adta Lazovicsnak a labdát, amit támadónk a hálóba bombázott.(1-0.) A 44. percben Saláta fejese után védett nagyot Kovácsik.
A második félidő elején Pátkai próbálkozott kapásból, 17 méterről, de fölé szállt a labda. A Slovan hajtott az egyenlítésért, de igazán veszélyes helyzeteket nem sikerült kialakítania.
Mi viszont a 75. percben egy szép kontratámadás végén növeltük előnyünket. Lazovics ugratta ki a jobb szélen Negot, aki Suljicot hozta játékba, ő éles szögből visszapasszolt Lazovicsnak, aki 6 méterről a kapuba vágta a labdát! (2-0.)
A 82. percben Orsula fejesét védte Kovácsik, egy perccel később Pátkai lövésébe vetődtek bele a tizenhatosnál. A 87. percben Scsepovics lőtte fölé Hadzic jó beadását, ez volt a mérkőzés utolsó említésre méltó eseménye. 2-0-ra győztünk a Slovan Bratislava ellen.
Egy szép kontratámadás végén sikerült növelni az előnyünket. Lazovics ugratta ki a jobb szélen Negot, aki Suljicot hozta játékba, ő éles szögből visszapasszolt Lazovicsnak, aki 6 méterről a kapuba vágta a labdát. Nagyon szép támadás volt!
De Kamps Joeri szabálytalankodott Juhásszal szemben, sárga lap!
Egy nagyon szép támadás végén Lazovics tekert 20 méterről védhetetlenül a Slovan kapujának jobb sarkába.