Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Vidi harmadik bajnokcsapatának középpályása továbbra is küzd súlyos betegségével. Április 16-án te is segíthetsz!

Április 16-án második alkalommal kerül sor a Csókakör Jótékonyság Trail futóversenyre. A festői környezetből, a Jordán Parkerdőből induló terepfutás szervezői ezúttal a 2020 augusztusában gyógyíthatatlan csontvelőbetegséggel diagnosztizált korábbi játékosunkat, harmadik bajnokcsapatuk tagját, Réti Patrikot segítik majd a nevezési díjakból befolyó összegekkel.
Az esemény házigazdái a családoknak, gyerekeknek csokivadászattal, 400 méteres és 2 kilométeres versennyel készültek, míg az edzettebbek 7, 14 és 21 kilométeres távon próbálhatják ki gyorsaságukat és állóképességüket! Nevezni itt tudtok.
Réti Patrik 1998-ban született, az utánpótlás-évek után egy Dunaszerdehely elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be a Vidi első csapatában, majd két találkozón pályára lépett a 2017/2018-as bajnoki címet hozó szezonban is. Később a Siófok és a Gyirmót játékosa volt, amikor 22 esztendősen vissza kellett vonulnia a betegség miatt. A labdarúgástól és a Viditől sem szakadt el, jelenleg utánpótlásunkban videóelemzőként dolgozik.

Elkészült a 27-29. forduló menetrendje
2023. Március 22.
Kisvárdán és Debrecenben is vasárnap délután lépünk pályára, a Kecskemétet pedig szombaton látjuk vendégül a MOL Aréna Sóstóban.
UP: Kiütéses győzelmet aratott fiú U15-ös, valamint leány U19-es és U14-es csapatunk
2023. Március 22.
U16-os együttesünk Szombathelyen szerzett pontot, U14-eseink nagy küzdelemben maradtak alul egy góllal a Pécs ellen.
Bartosz Grzelak: "A játékosoknak látniuk kell, hogy én dolgozom a legkeményebben a győzelemért"
RÓLUNK ÍRTÁK @ 2023. Március 22.
Svéd vezetőedzőnk a molcsapat.hu-nak adott interjút, melyben edzői felfogásáról is beszélt.
Réti Patrik: "Úgy néz ki, sikeres volt a csontvelő-átültetésem"
2022. December 11.
Egykori játékosunk szeptember közepén csontvelő-átültetésen esett át, jelenleg szigorú higiéniai szabályokat betartva telnek a mindennapjai.
Több mint százan futottak Réti Patrik jótékonysági futásán
2022. Április 16.
Festői környezetben, a csókakői várnál került sor a jótékonysági terepfutásra.
Réti Patrik: "Rájöttem, hogy nem omolhatok össze"
RÓLUNK ÍRTÁK @ 2022. Április 14.
A Nemzeti Sport csütörtöki számában olvashattok interjút az utánpótlásunkban dolgozó fiatal edzővel.



















