Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Védőnk csereként lépett pályára a Ciprus ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen.

"Nehezen találom még a szavakat, hiszen a gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy bemutatkozhattam a felnőtt válogatottban. Ráadásul olyan mérkőzésen, ahol hosszú idő után ismét voltak szurkolók a stadionban. Fantasztikus érzés volt több mint 10.000 ember előtt meccset játszani. Bele sem merek gondolni, milyen lesz majd néhány nap múlva 70.000 ember előtt az Eb-n szerepelni a Puskás Arénában. Ciprus ellen viszonylag keveset kellett védekeznem, hiszen többnyire mi támadtunk. Közel jártam ahhoz is, hogy Nikonak gólpasszt adjak, igaz az már csak hab lett volna a tortán. Most kiélvezem még ezt a fantasztikus pillanatot, azonban szombattól már ismét az edzésekre koncentrálok, hiszen szeretnék olyan teljesítményt nyújtani, hogy a szövetségi kapitány bátran számolhasson velem az Eb-n is" - fogalmazott honlapunknak Bolla Bendegúz.

Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. 2021 júliusában Sallói István lett a MOL Fehérvár FC új sportigazgatója.

A 21 éves védő játékjogát az angol első osztályú Wolverhampton Wanderers vásárolta meg.

Magyarország a 84. percig 2-1-re vezetett Németország ellen Münchenben az utolsó Eb-csoportmeccsen, de végül egyenlített a házigazda.

Védőnk szerzett vezetést a Franciaország elleni Eb-csoportmeccsen, amit Griezmann egyenlített ki.

A címvédő Portugália ellen a 85. percig tartotta magát a nemzeti csapat, de a végén három gólt kapott. Nem érdemeltünk vereséget. A Vidiből Fiola Attila és Nego Loic lépett pályára.

Fiola Attila és Bolla Bendegúz is kezdőként lépett pályára, a második játékrészben pedig Nego Loic is lehetőséget kapott a szövetségi kapitánytól.