hu en
2021. Július 17. 11:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Bolla Bendegúz távozik a Viditől

A 21 éves védő játékjogát az angol első osztályú Wolverhampton Wanderers vásárolta meg.

A két klub megállapodása alapján a Wolverhampton Wanderers megvásárolta Bolla Bendegúz játékjogát, de az angol élvonalban szereplő Wolves döntése szerint a kétszeres válogatott szélsővédő a 2021/2022-es szezont a svájci Grasshoppers együttesében kezdi meg. 

A székesfehérvári születésű és a Főnix Gold FC-nél nevelkedő Bolla Bendegúz 2014-2017 között az MTK labdarúgója volt, majd 2017-ben igazolt a Vidibe, ahonnan először Siófokra, majd Zalaegerszegre került kölcsönbe - utóbbi csapattal NB II-es bajnoki címet szerzett. A 2020/2021-es idényben visszatért a Vidihez és gyorsan csapatunk alapemberévé vált. Klubunk színeiben összesen 40 tétmeccsen lépett pályára, ezeken egy alkalommal volt eredményes. 2021. június 4-én, a Ciprus elleni hazai felkészülési mérkőzésen debütált a felnőtt válogatottban és tagja volt az Eb-n résztvevő nemzeti csapat keretének is. 

Bolla Bendegúznak köszönjük klubunknál végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

CÍMKÉK
Bolla Bendegúz
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek