Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csak az amerikai egyetemi válogatott bizonyult jobbnak mieinknél.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/25310_0Nj7XpxeS4.jpg)
Vasárnap ért véget a Maccabi Játékok rendezvénysorozata Budapesten. A 22 különböző sportágból álló eseménynek része volt a női labdarúgás is, a tornán pedig a MOL Fehérvár FC felnőtt női gárdája meghívottként, versenyen kívül vett részt. A történtekről a női szakág koordinátora, Róth Magdolna nyilatkozott a molfehervarfc.hu-nak.
"Egy együttes visszalépett, így minket ért Gyulay Márton megtisztelő felkérése, hogy versenyen kívül vegyünk részt a Lantos Mihály Sporttelepen rendezett négycsapatos tornán. Ellenfeleink a múlt hét végén az USA, valamint Németország és Nagy-Britannia válogatottjai voltak, mi hivatalosan magyar válogatottként szerepeltünk. Gajdóczi Tibor vezetőedző szerint mind a négy mérkőzésünk jól szolgálta a felkészülésünket, hiszen rangos találkozókat vívtunk kitűnő ellenfelekkel. A nyitómérkőzésen az USA-tól 6-0-s vereséget szenvedtünk - náluk 4,5 millió női futballista van, ez az egyetemi, hivatalosan amatőr válogatottjuk volt -, majd 7-0-ra nyertünk a németek és 5-0-ra Nagy-Britannia ellen. Csoportmásodikként ismét az amerikaiakkal játszottunk a döntőben, ahol megint 0-6 lett a végeredmény, így a második helyezést értük el. Kiváló volt a szervezés, jó rendezvényen vehettünk részt, külön szeretnék köszönetet mondani Gyulay Mártonnak. A felkészülés harmadik hetében járunk, a nemzetközi meccsek után pedig augusztus 11-én, vasárnap 14 órától az élvonalból kiesett MLE-Péccsel csapunk össze edzőmérkőzésen. Első tétmérkőzésünk a Magyar Kupában lesz, augusztus 17-én Nagykanizsára látogatunk" - mondta Róth Magdolna.
![](_files/news/small/26862_katcDOfQgr.jpg)
Küsüvel a sérüléséről, az elmúlt két és fél évről, valamint a jövőjéről beszélgettünk.
![](_files/news/small/26892_QgsoNhFCKD.jpg)
Augusztus 10-én, hétfőn 13 órakor kezdődik az Európa Liga (EL) 1. selejtezőkörének sorsolása, amelyet honlapunk is élőben közvetít.
![](_files/news/small/26890_CJ7pzqkZ1F.jpg)
A 18 esztendős védő már a Vidi II-ben nyújtott teljesítményével kiérdemelte, a bükfürdői edzőtáborban pedig bebizonyította, hogy megérdemli a profi szerződést.
![](_files/news/small/26889_r6TOSZM3W9.jpg)
Augusztus 11-én, kedden 19 órától Kovács Zoltán sportigazgatóval, Márton Gábor vezetőedzővel és Nikolics Nemanja csapatkapitánnyal találkozhattok a MOL Aréna Sóstóban!
![](_files/news/small/26887_1BIAN7sVcq.jpg)
A Lendva – Vidi (2-2) találkozót követően Márton Gábor és Dejan Doncic értékelte a látottakat.
![](_files/news/small/26885_C5Aq9QpzcO.jpg)
Negyedik felkészülési mérkőzését Bükön, a Büki Sportcentrumban játszotta csapatunk. A zárt kapus találkozón az ellenfél a szlovén NK Nafta Lendva együttese volt.