- Emlékszel még az utolsó NB I-es bajnokidra?

Igen, elég jól emlékszem rá, pedig nem ma volt. 2017 decemberében, több mint két és fél éve, az FTC otthonában léptem pályára legutóbb NB I-es bajnokin.

- Hogy telt számodra az elmúlt két és fél év? Karriered felfelé ívelt, a felnőtt válogatott ajtaján dörömböltél, aztán egyik pillanatról a másikra jött egy súlyos sérülés és nem hónapokra, hanem évekre dőltél ki. Hogyan sikerült átvészelned ezt az időszakot?

Kezdem a végével, vagyis azzal, hogy mentálisan nagyon megerősödve jöttem ki ebből a sérülésből. Nyilván a legrosszabb a bizonytalanság volt. Iszonyatos fájdalmakkal járt ez a sérülés, volt, hogy mozogni alig bírtam, de mindez eltörpült amellett, hogy fogalmam sem volt, hogyan alakul az életem a jövőben. Hosszú ideig nem volt egy kézzel fogható diagnózis, amely alapján el lehetett volna indulni valamerre a gyógyulás útján. Az első hónapokban minden szakember gyógytornát javasolt, az ilyen esetek körülbelül 90%-ban ugyanis ez segíteni szokott. Az én esetemben azonban sajnos évekre volt szükség, hogy teljesen felépüljek. Ma már szerencsére jól vagyok, nincsenek panaszaim. Szeretném az elmúlt két és fél évet elfelejteni, de legalábbis nem visszagondolni rá. Persze a mai napig nagyon sokan érdeklődnek, hogy mi is történt velem, én pedig válaszolok mindenkinek, de szeretnék most már csak előre tekinteni és a futballra koncentrálni.

Szeretnék visszajutni arra a szintre, ahova a sérülésem előtt sikerült eljutnom. Nem látom értelmét a múltról beszélni, hiszen azon változtatni úgysem tudok. Próbálom a rossz történésekben is megkeresni és megtalálni a jó dolgokat, mert hiszem, hogy mindenben van valami jó. Nagyon sok mindenre más szemmel tekintek, mint a sérülésem előtt, más dolgok lettek fontosak az életemben, mint korábban. Rendkívül hálás vagyok például azért, hogy végig tudok csinálni egy edzést, vagy le tudok játszani egy meccset mindenféle fájdalom nélkül. Ezek apróságok és minden futballista számára természetesnek tűnő dolgok, egészen addig, amíg szembe nem jön egy komolyabb sérülés. Tudatosan próbálom újra felépíteni magam, tudom, hogy mennyi időre van szükségem, és milyen munkát kell elvégeznem. Hiszek abban, hogy képes leszek még jobb szinten futballozni, mint amikor a legjobban ment a játék, de nem vagyok türelmetlen. Rengeteg mindent átértékeltem az életemben, és most ezt igyekszem a magam és a Vidi javára fordítani, hiszen nagyon sokat köszönhetek a klunak. Jó és eredményes játékkal szeretném meghálálni a klubnak mindazt, amit értem tett. 

- Kik voltak azok, akik a legtöbbet segítettek neked, akik végig melletted álltak?

Természetese a családom és a barátnőm azok, akik egy percig sem engedték el a kezem, végig hittek bennem és abban, hogy képes leszek visszatérni. Voltak olyan időszakok, amikor én már lemondtam arról, hogy valaha ismét futballozni fogok, de édesapám nem hagyta, hogy ezek a gondolatok járjanak a fejemben. Rengeteg orvosnál jártam, de sokáig egyik sem tudott segíteni nekem, végül Dr. Lazáry Áron gerincsebész volt az, aki megoperált és neki rendkívül sokat köszönhetek. A rehabilitációmban Szilágyi Ágnes segített nagyon sokat. Amikor már úgy tűnt, hogy minden rendben, akkor lágyéksérv alakult ki nálam én pedig úgy éreztem, visszakerültem ugyanabba a gödörbe, ahonnan nagy nehezen sikerült kimásznom. Szerencsére a válogatott fizioterapeutája, Fehér József segíteni tudott nekem, nagy részben neki köszönhetem, hogy viszonylag gyorsan sikerült túljutnom a lágyéksérven. Végül, de nem utolsósorban nem győzöm elégszer elmondani, mennyire hálás vagyok a Vidinek és a Vidi-szurkolóknak, akik a legnehezebb időszakban is mellettem álltak és támogattak.

- Hónapok óta edzel, eleinte külön dolgoztál, majd fokozatosan bekapcsolódtál a csapat munkájába. A nyári szünet alatt sem tétlenkedtél, amíg az NB I rövid pihenőre vonult, te az NB III-as csapatunk edzéseit látogattad minden nap, sőt edzőmeccsen is pályára léptél és gólt is szereztél. Milyen érzés volt ismét betalálni a kapuba?

Így igaz, körülbelül február óta építgetem magam, azóta nem sokat pihentem és a nyári szünetben sem szerettem volna három hétre leállni. Nagyon hálás vagyok Szalai Tamásnak, aki sokat foglalkozott velem külön, de ugyancsak köszönettel tartozom Toldi Gábornak, amiért lehetőséget biztosított számomra, hogy részt vegyek az NB III-as csapat edzésein és felkészülési meccsein. Nagyon jó foglalkozásokon vettem részt a Vidi II-nél és nagy boldogság volt számomra, hogyha csak edzőmeccsen is, de gólt tudtam szerezni a Balatonfüred elleni találkozón. 

- Azóta pedig már négyszer az NB I-es csapat tagjaként is pályára léptél edzőmeccseken.

Óriási érzés, hogy ismét együtt edzőtáborozhattam a csapattal, hogy edzőmeccseket játszhattam. Nagyon sok lemaradásom van, tisztában vagyok ezzel, de becsülettel csinálom a dolgom és érzem, hogy napról napra jobb állapotba kerülök. Számomra most az a legfontosabb, hogy semmiféle fájdalom nem hátráltat edzések és mérkőzések közben, a többi pedig már csak rajtam múlik, én pedig mindent beleadok.