hu en
2019. Július 17. 14:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Elkezdte a felkészülést a MOL Fehérvár FC utánpótlása

Kenyeres Imre utánpótlás-sportigazgató a nyári változásokról és az új szezon célkitüzéseiről is beszélt honlapunknak.

Július 15-én, hétfőn elkezdték a nyári felkészülést a Vidi utánpótlás-csapatai is. A fehérvári fiatalok a következő időszakban az edzések és felkészülési meccsek mellett nemzetközi tornákon is részt vesznek. A MOL Fehérvár FC utánpótlásának célkitűzése nem változott, továbbra is az egyének fejlődésén lesz a fő hangsúly.

"A nyári szünetben csak minimális személyi változások történtek, Bencze Zsolt és Bárdosi Balázs edzők, valamint Kovács János utánpótlás-játékosmegfigyelő távoztak a klubtól, Babó Levente pedig érkezett, aki az U16-os együttesünk vezetőedzője lesz az új idényben. A következő hetekben több fiatal próbajátékos is érkezni fog hozzánk, főleg az U14-es, U15-ös és U16-os csapatainkba. A felkészülés második hetétől egészen a bajnoki rajtig keddenként és csütörtökönként kétszer is edzenek az up-csapataink, a többi napon egy-egy foglalkozást tartanak a korosztályos vezetőedzők. A klubunknál folyó nevelőmunka elismerése, hogy megnövekedett fiatal játékosaink irányába a megkeresések száma, de természetesen minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy tehetségeinket megtartsuk, és saját első csapatunk számára tudjunk labdarúgókat nevelni."

"Az pedig külön öröm, hogy két saját nevelésű futballistánkkal - Urbán Krisztiánnal és Fodor Péterrel - tervez a nyár folyamán profi szerződést kötni klubunk. További játékosokkal pedig azt követően szeretnénk profi szerződést kötni, hogy 2020-ban betöltik 16. életévüket. A MOL Fehérvár FC utánpótlás-filozófiája a jövőben sem változik, továbbra is az egyének fejlődésén lesz a fő hangsúly, de természetesen emellett szeretnénk minél eredményesebben is szerepelni a korosztályos bajnokságokban" - nyilatkozta honlapunknak Kenyeres Imre, utánpótlás-sportigazgató.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek