Recommend article!
Your recommendation has successfully be sent!
Máté Jani pedig a Fradi II után a Budaörs ellen is mesterhármast szerzett, 5-1-re nyert a Vidi-PA.
Megvan sorozatban a második bajnoki győzelem, egyben az első hazai siker. Felejthető első félidőt követően, a szünet után magára talált az NB II-es csapat és a mesterhármast jegyző Máté János főszereplésével öt gólt lőtt és megfordította a Budaörs elleni meccset. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1-0-s vendégvezetésnél Radványi Ádám játékvezető reklamálás miatt kiállította a vendégek gólszerzőjét, Papp Gábort. (Érdekesség, hogy a tavalyi Budaörs elleni idegenbeli találkozón, szintén 1-0-s budaörsi vezetésnél állították ki Kisst, az akkori budaörsi gólszerzőt, és végül 3-1-re nyert a Hartyáni-csapat idegenben.)
![]() |
||
Máté Jani ezúttal is mesterhármast szerzett, ebben a szezonban már másodszor. | ||
Hogy kell balszerencsésen kezdeni egy meccset, azt bemutatta a Hartyáni-csapat... Az első percek ismerkedő játéka után a vendégek rögtön az első helyzetükből megszerezték a vezetést. Papp Gábor elegánsan emelt Filip Pajovics kapujába tizenhat méterről, kissé kisodródva a jobb oldalról. A folytatásban még egy nagy ziccer kimaradt a budaörsi oldalon Lászka Balázs révén, akkor kevesen gondoltuk volna, hogy a vendégek ezzel el is lövik a maradék puskaporukat. Pedig majdnem így volt... a gólszerző, Papp Gábort ugyanis szövegelés miatt kiállította Radványi Ádám játékvezető, majd a hevesen artikuláló, s a bíró ténykedését minősítő Lucsánszky Tamást is elzavarta a kispad mellől Radványi. Az első félidőben már nem változott az állás, de ami a szünet után történt, annak nagyon örültünk.
Kezdődött azzal, hogy Király Patrik adott kiváló labdát Farkas Norbertnek, a beadása megpattant egy vendégvédő lábán, a kapu torkánál érkezett Margitcs Andor, és közelről kiegyenlített. Nem sokkal később Babos Barnabás ugratta ki jobb külsővel Nagy Dánielt, aki tizenhárom méterről lőtt a jobb alsó sarokba. Majd jött Máté Jani és további három gól. Az első előtt Soós Jani ugratta ki a centert, aki higgadtan lőtt a jobb alsóba, a második előtt a csereként beállt Orbán Gáspár szolgálta ki szépen Mátét, majd a harmadik előtt Nagy Dániel volt a feladó, Máté öt lépésről lőtte be saját maga harmadik, csapata ötödik gólját. 5-1, lett a vége. NB II-es csapatunk megszerezte első hazai győzelmét és zsinórban másodszor nyert az őszi szezonban és jelenleg tizenegy pontjával a tizenegyedik. Jövő szombaton fél háromkor Veszprémben folytatódhat a szép sorozat.
(forrás: pfla.hu)
Hartyáni Gábor:![]() "Az eredmény egy kicsit csalóka abból a szempontból, hogy egyáltalán nem vagyok maradéktalanul elégedett, sőt! Amit az első félidőben produkáltunk, az csapnivaló volt. A szünetben elég komoly fejmosást tartottam az öltözőben, végül magabiztosan győztük le a 10 emberrel játszó ellenfelünket. Ennek örülök, de az első félidőben mutatott játékkal kapcsolatban még lesz beszédem a csapattal." |
||

A busy week of Europa league and OTP action lies ahead

The focus switches to the Europa league on Thursday with the visit of Swiss side Basel

Manager Paulo Sousa spoke about the match with MTK, shortly after the final whistle

The best of the action through the eyes of the camera lens

Videoton had enough chances but it was not enough in the end

Videoton travel to MTK on Friday in search for all three points