Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Nem tudtunk ritmust váltani a második félidőben, ez volt a baj - állította a középpályás.
- Nagy volt az előzetes elvárás a Honvéd elleni bajnokin velünk kapcsolatban, hiszen nagy volt számunkra a tét is - mondta a meccset követően Polonkai Attila. - Ilyen értelemben a tegnapi döntetlen gyakorlatilag egy verséggel ér fel, hiszen két gólos vezetést engedtünk ki a kezünkből. Ráadsául, két pontrúgásból kaptuk a gólokat, ami azért is különösen bosszantó, mert a meccs előtt a Mester nyomatékosan felhívta a figyelmünket a pontrúgásokra és készültünk is ezekre. Tudtuk, hogy ellenfelünk tulajdonképpen egyetlen veszélyes fegyvere ez lehet. Az is igaz, hogy a vezetés megszerzése után kissé leült a társaság, kicsit meg is nyugodott talán, s valahol már a markunkban éreztük a három pontot. A Honvéd viszonylag gyors egyenlítése után aztán úgy érzem, elkezdtünk idegesen játszani, jött a kapkodás, a pontatlanság, s emiatt nem tudtunk veszélyes helyzeteket kialakítani, több gólt rúgni. Én inkább ebben látom a második félidő legnagyobb problémáját. Időnk nincs a kesergésre, hiszen szerdán ismét hazai pályán játsszuk a következő bajnokit, s ott nincs mese, mindent meg kell tenni a győzelmért és végre le kell zárni a bajnoki arany sorsának kérdését!
![](_files/news/small/9309.jpg)
Csapatunk 2-2-re végzett a Bozsik Stadionban, tekintsék meg a Honvéd elleni meccs összefoglalóját.
![](_files/news/small/9305.jpg)
Supka Attila szerint mindent kihoztak a játékosai a találkozóból, dr. Mezey úgy érzi, reális lehetett volna a győzelem.
![](_files/news/small/9302.jpg)
Várni kell még néhány napot a bajnokavatásra, csapatunk "csak" döntetlent játszott a Bozsik Stadionban. Idézze fel a mérkőzést online tudósításunkban!
![](_files/news/small/9301.jpg)
A Vidi esti ellenfele, a Honvéd, a legjobb formában – vagy, ha pontosan akarunk fogalmazni, a legjobb szériában – levő magyar csapat!
![](_files/news/small/9298.jpg)
"Ki kell menni a pályára, tiszta szívvel, hideg fejjel futballozni és megszerezni a győzelmet!" - mondta vezetőedzőnk.
![](_files/news/small/9295.jpg)
A szülinapi tortán szombaton fújja el a gyertyákat középpályásunk, ám az igazi ünneplést vasárnap tartaná.