Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Vidi esti ellenfele, a Honvéd, a legjobb formában – vagy, ha pontosan akarunk fogalmazni, a legjobb szériában – levő magyar csapat!
Supka Attila, a Vidi egykori játékosa a bajnokság 2011-es mérkőzéseire vette kezébe a Honvédot. Kellett egy kis idő, amíg a játékosokat „gatyába rázta”, a csapat, főként kondicionálisan, utoléri magát: első öt mérkőzésén mindössze két pontot gyűjtött csapata. A Szombathelyi Haladás kispesti legyőzésével azonban parádés széria kezdődött, legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert, 12 pontot szerzett vasárnap esti vendéglátónk!
Az egész NB I-et nézve, ez most a legjobb sorozat: négy győzelme senki másnak nincs, három is csak a Paksnak és az Újpestnek.
Annak ellenére, hogy a Videoton FC a legutóbbi öt fordulóban kevesebb pontot gyűjtött, mint a Honvéd, Supka Attila óvatos, nehéz meccsre, nagy csatára számít. - Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a listavezető ellen lépünk pályára, aki valószínűleg megnyeri a bajnokságot. Ennek ellenére mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Bár már máskor is játszottunk listavezető csapat ellen, a találkozó pikantériáját az adja, hogy ellenfelünk az első bajnoki címét ünnepelheti. Sajnos a mérkőzésen nem állhat rendelkezésemre Hercegfalvi Zoltán, Sergiu Moga és Rufino, valamint Karim Ruani és Peter Fieber sem – mondta a piros-feketék vezetőedzője, klubja honlapjának.
Nem tudtunk ritmust váltani a második félidőben, ez volt a baj - állította a középpályás.
Csapatunk 2-2-re végzett a Bozsik Stadionban, tekintsék meg a Honvéd elleni meccs összefoglalóját.
Supka Attila szerint mindent kihoztak a játékosai a találkozóból, dr. Mezey úgy érzi, reális lehetett volna a győzelem.
Várni kell még néhány napot a bajnokavatásra, csapatunk "csak" döntetlent játszott a Bozsik Stadionban. Idézze fel a mérkőzést online tudósításunkban!
"Ki kell menni a pályára, tiszta szívvel, hideg fejjel futballozni és megszerezni a győzelmet!" - mondta vezetőedzőnk.
A szülinapi tortán szombaton fújja el a gyertyákat középpályásunk, ám az igazi ünneplést vasárnap tartaná.