Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Klubunk az Újpesttel játszotta a legtöbb élvonalbeli bajnokit, szerda este 86. alkalommal lépünk pályára a lila-fehérek ellen.
Az eddigi 85 találkozó mérlege kiegyenlített képet mutat, a 70-es években komoly fölénybe kerülő újpestiek ellen később több sikert is elkönyvelhetett a Vidi. Csapatunk a legmagasabb osztályban eddig 30 alkalommal nyert a Megyeri útiak ellen, míg az Újpest 35 diadalt ünnepelhetett, 19 találkozó pedig pontosztozkodással fejeződött be. A csapatok nem fukarkodtak a gólokkal, melyek aránya 142-119 a lilák javára, a felek meccsenként 3,07-es gólátlagot produkáltak. Sóstón a szerdai lesz a 43. összecsapás, 12-12 döntetlen, illetve vendégsiker mellett házigazdaként 18 győzelmet könyvelhettünk el, a gólarány 71-62 a javunkra.
Az Újpest elleni legeredményesebb Videoton labdarúgónak Karsai László bizonyult, aki hét alkalommal mattolta a lila-fehér kapusokat. Hat alkalommal volt eredményes Sallói István, míg az öt gólosak táborát hárman alkotják, itt Wollek Tibor, Szabó József és a brazil Julinho nevét találjuk. Jelenlegi keretünkből Nagy Dániel 2 (képünkön az őszi, újpesti bajnokit eldöntő lövését örökítí meg), Dvéri Zsolt, André Alves és Goran Vujovics pedig 1-1 alkalommal volt eredményes a fővárosiak elen.
Az Újpest elleni góllövőlista:
7 gólos: Karsai László
6 gólos: Sallói István
5 gólos: Wollek Tibor, Szabó József, Julinho
4 gólos: Tiber László, Burcsa Győző
3 gólos: Nagy II János, Szalmásy Tamás, Földes Gábor, Zimmermann Tamás, Kuttor Attila,
Jusuf Dajic
2 gólos: Kovács József, Májer Lajos, id. Horváth Gábor, Gyenti László, Viorel Vancea,
Takács Lajos, Sorato, Zombori Zalán, Szalai Tamás, Hamar István,
Komódi László, Tímár Krisztián, Horváth Ferenc, Nagy Dániel
1 gólos: Bodnár László, Csukovics László, Burka Imre, Nagy Tibor, Palkovics István,
Csongrádi Ferenc, Végh Tibor, Vadász Imre, Novath György, Kanyok Imre,
Magyar, Emmer László, Jován Róbert, Petres Tamás, Tintar, Dubecz, Tiber
Krisztián, Fodor Imre, Vancsa Miklós, Korsós Attila, Németh Tamás, Dvéri Zsolt,
Waltner Róbert, Ruszlan Csernyijenko, Terjék Lajos, Tóth Norbert, Daniel,
Hercegfalvi Zoltán, Tomas Medved, Magasföldi József, Simek Péter, Csizmadia
Csaba, Andre Alves, Goran Vujovic
Három találat öngól volt.

Kikockáztuk a meccset közvetítő Duna TV után a Sport TV felvételét is.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, az Újpest elleni találkozón kapott piros lapja miatt egy NB I-es mérkőzésről eltiltotta a Videoton vezetőedzőjét.

Farkas I Balázs, a csapatkapitány szerint, ezt az Újpestet simán kellett volna vernünk.

Vezetőedzőnk szerint megérdemeltük volna a három pontot az Újpest ellen.

Mészöly Géza, az Újpest mestere szerint, a második félidő eleji játékban benne volt az egyenlítés.

Elek korai gólja után sokáig vezetett a Vidi, de az Újpest egy szerencsés góllal egyenlített. Videoton FC - Újpest FC 1-1.