hu en
2010. Május 18. 07:11
"Legyünk minél többen a stadionban szerda este!"

Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere szinte minden hazai mérkőzésen a Sóstói Stadionban szurkol a Vidinek.

- A pénteki, Vasas elleni mérkőzésen is láttuk Polgármester urat szurkolni a csapatnak.
+ Ha tehetem, minden mérkőzésre eljövök. Öröm számomra, hogy a Garancsi István úrral két éve megkötött együttműködési szerződésünk végrehajtása a kölcsönös bizalom jegyében mindkét fél megelégedésére történik. Meggyőződésem, hogy a Videoton FC jó úton jár ahhoz, hogy az ország egyik legerősebb klubja legyen. Természetesen az első csapat szereplése a legfontosabb, már most gratulálok a csapatnak, hiszen a meghirdetett célt, az 1-3. helyezést már két fordulóval a bajnokság vége előtt elérték.
- Igen, de ez a két forduló még többet is hozhat.
+ Valóban, de ez nem csak tőlünk függ. Az én óhajom az, hogy a Videoton FC érje el a lehető legjobb eredményt a hátralévő két fordulóban. Amennyiben ez sikerül, és a többi eredmény is kedvezően alakul, akkor nem lesz nálam boldogabb ember. De ha maradunk a második helyen, akkor is a legnagyobb elismerésemet fejezem majd ki a csapat játékosainak, vezetőinek.
- Megvan az esélye annak, hogy a szerdai mérkőzést is megnyerje a csapat?
+ Természetesen, hiszen a csapat dr. Mezey György vezetésével folyamatosan bizonyítja képességeit. De mi szurkolók is segíthetünk ebben. Láttam a Vasas ellen is, hogy a szurkolók mérkőzés közbeni támogatása, majd gratulációja milyen hatással van a játékosokra. Ezért kérek mindenkit, aki teheti, látogasson ki szerda este a Sóstói stadionba. Fiatalok és felnőttek, iskolások és nyugdíjasok, hölgyek és urak, jöjjenek, szurkoljanak. A csapat megérdemli a támogatásukat, nem csak az eredményei miatt, hanem azért is, amit a társadalmi szerepvállalás keretében nyújtott az elmúlt időszakban. Gondolok itt a nagycsaládokra éppúgy, mint az iskolákra, a hátrányos helyzetűekre, és még sorolhatnám azokat az eseményeket, amelyekkel a klub bizonyította elkötelezettségét. Tehát még egyszer, legyünk minél többen együtt szerda este, és buzdítsuk a csapatot az első perctől az utolsóig!
- Polgármester úr, köszönöm az interjút.
 

(Együttműködésben a Fejér Megyei Hírlappal)

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek