- Ideje volt már gólt lőnöm - értékelte örömmel teljesítményét a középpályás. - Nagyon szerettem volna ezt már korábban is megtenni, most jött össze. Kicsit újítottunk a szerkezetünkön és a taktikán is. Más szerep jutott nekem a csapatjátékban: ezúttal a szélső játékosoknak kellett szervezni, ezért talán nem volt nálam olyan sokat a labda. Tudtam, hogy ezen a meccsen inkább úgy tűnhetek ki, ha megnyerem a párharcokat, labdákat szerzek, beérek a támadások befejezésére, a visszapasszolt labdákra. Úgy érzem, voltak jó momentumaim, nyilván lehetett volna még ennél is jobban játszani, de ma így sikerült. A végére, nem azt mondom, hogy elkönnyelműsködtük, inkább a magunk számára nehezítettük meg egy kicsit a találkozót. Több teret engedtünk a Nyíregyházának azzal, hogy nem értékesítettük a helyzeteinket, s ettől vérszemet kaptak a vendégek. Szerencsére azonban a védelmünk jól szerepelt, így nem tudtak kiegyenlíteni és nem bosszulta meg magát a sok kimaradt lehetőség. Hogy miért nem sikerültek a befejezések? Talán elsősorban a dekoncentráltság miatt. Ha görcsösek lettünk volna, akkor az utolsó passzok sem sikerülnek. Véleményem szerint viszont jól játszottunk, "folyt" a labda, jó kombinációkat csináltunk, jók voltak a harmadik megjátszások, a kényszerítők, a visszapasszok, vezettünk egyéni akciókat is. De ezek valahogy nem jöttek be. Pedig az első, nagyjából fél órában annyi helyzetünk volt, amivel - kis túlzással élve - meg lehet nyerni egy egész bajnokságot. Ma szerencsénk is volt, nem kaptunk gólt, viszont tudtunk rúgni egyet. Hasonló helyzetben a Honvéd ellen gól nélküli döntetlenre végeztünk. A konzekvencia most is ugyanaz: nem engedhetjük meg magunknak, hogy kihasználatlanul gyártsuk a helyzeteket, s az adódó lehetőségekből el kell döntenünk a mérkőzést. Amit ígérhetek, hogy ha lesz helyzetem, berúgom!