hu en
2010. Április 10. 07:19  -  Németh Zoltán
Érdekességek a Spartacus elleni meccsekről

Honlapunk újra fellapozta csapatunk históriáskönyvét, ezúttal a Nyíregyháza elleni 19 bajnoki érdekességeiből szemezgettünk.

A legelső bajnoki:
A 20. élvonalbeli meccsükre készülő egyesületek legelső alkalommal 1980. augusztus 13-án kerültek szembe egymással, a Sóstói Stadionban lejátszott találkozót 2-1-re nyerte a Videoton Burcsa Győző és Csongrádi Ferenc találataival.

A legelső Spartacus győzelem:
A nyíregyháziaknak a negyedik párharcig kellett várniuk első sikerükre, az 1982. március 27-én játszott nyírségi derbit 2-1-re nyerte a házigazda, csapatunk gólját Tiber László lőtte.

A leghosszabb veretlenségi sorozat:
Ezúttal a hazai bajnokikra vonatkozik, a nyíregyházi gárda ugyanis az eddigi 9 fehérvári fellépésén még pontot sem szerzett. Az 1980. augusztus 13. óta pályaválaszásunkkal vívott találkozókat kivétel nélkül nyertük 22-5-ös gólaránnyal.

A legnagyobb arányú siker:
Két, egymást követő szezonban is 4-0-ra nyert a Videoton a Spartacus ellen hazai környezetben. Az 1982/1983-as idény 4. fordulójában Májer Lajos, Szabó József, Vadász Imre és Novath György góljaival, az 1983/1984-es pontvadászat 9. körében pedig Vadász Imre 2, Májer Lajos és id. Horváth Gábor 1-1 találatával győztük le a nyírségi alakulatot.

A legtöbb gólt hozó bajnoki:
2005. május 14-én nyolc gólt hozó derbit vívtak a felek Székesfehérváron, csapatunk 5-3-ra nyert a Spartacus ellen. Az első félidő után Györök Tamás és Nagy Dani góljaival 2-0-ra vezettünk, majd fordulás után Lattenstein Norbert növelte előnyünket. Cipf szépítő gólja után újra a Vidi jelentkezett gólokkal, hét percen belül előbb újra Nagy Dániel, majd Kuttor Attila vette be a nyíregyházi kaput. Az utolsó 10 percben Kenesei Zoltán duplája kozmetikázta az eredményt, így alakult ki az 5-3-as végeredmény.

A legjobb egyéni teljesítmény:
Négy játékosunk is duplázni tudott a nyírségiek ellen. Az első Vadász Imre volt az 1982-es, 4-0-ra megnyert meccsen, majd 1998-ban Waltner Róbert talált be kétszer egy 4-2-re elveszített nyíregyházi bajnokin. A 2005-ös, 5-3-as siker alkalmával Nagy Dani, a mostani szezon őszi, 3-2-es sikerünkkel záruló mérkőzésén pedig Andre Alves vette be kétszer a Spartacus kapuját.

A legtöbb gólt rúgó játékos:
A Spari hálójába két labdarúgó is 3-3 alkalommal talált be. Egyikük, az UEFA Kupa ezüstérmes Vidi alapembere, Vadász Imre, másikuk pedig Sitku Illés, aki most sérülése miatt nem gyarapíthatja Nyíregyháza elleni góljai számát.

A Nyíregyháza elleni góllövőlista:

3 gólos: Vadász Imre, Sitku Illés
2 gólos: Májer Lajos, Szabó József, Waltner Róbert, Kuttor Attila, Nagy Dániel, Andre Alves
1 gólos: Szirják, Tiber László, Burcsa Győző, Csongrádi Ferenc, Id. Horváth Gábor,
Novath György, Takács Lajos, Czéh László, Horváth Ferenc, Tóth Balázs,
Lattenstein Norbert, Györök Tamás, Farkas Balázs, Dvéri Zsolt, Koller Ákos,
Alison Silva

CÍMKÉK
statisztika érdekességek 2009-2010 Soproni Liga Videoton FC - Nyíregyháza Spartacus FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek