Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
„Egy valamiben biztosak lehetünk: Éger Laci nem azon a színvonalon fog játszani, mint ahogy azt tette Debrecenben. Mindenki tudja, hogy milyen okok vannak emögött” – nyilatkozta csapatkapitányunk, Farkas Balázs a Fejér Megyei Hírlap hasábjain a ránk váró szombati, Paks elleni összecsapás kapcsán.
Nos, mielőtt még bárki bármi másra gondolna: Balázs, Éger debreceni kötődésére célzott. „Akik követik a focit, tudhatják, hogy a paksi csapatkapitány kétszer nyert bajnokságot a Debrecennel, s ugyan évek óta ismét Pakson játszik, a mai napig erős szálak fűzik egykori egyesületéhez. Ugyanakkor régi csapattársai nagyon jól ismerik, tudják mik a hibái és az erényei, s ez nyilván megkönnyítette a feladatukat. Összességében ezekre gondoltam Éger, Debrecen elleni teljesítménye kapcsán. Megjegyzem, ha nem kapnak tizenegyest, lehet, hogy ponttal távoztak volna a hajdúsági városból. Miután azóta edzőváltás is történt náluk, biztosra veszem, hogy szombaton, a csapatkapitánnyal az élen kettőzött akarással küzdenek majd a még jobb szereplésért.”
Farkas Balázs hosszabb kényszerpihenő után tért vissza a Zalaegerszeg ellen, s mindjárt egy pörgős meccs közepébe csöppent.
Az elmúlt időszakban több játékosunk küzdött kisebb-nagyobb sérüléssel, betegséggel. Mi újság a csapat háza táján?
Csapatkapitányunk szerint az elkövetkező 3 forduló sok kérdésre választ adhat.
Az egyik legmakacsabb sérülés, amely után csak óvatosan lehet ismét terhelni, vagyis elhúzódhat a középpályás újbóli "munkába állása".
A 2011-es esztendő első tétmérkőzésén döntetlent ért el a csapat. A meccset a második félidőben beszálló Farkas Balázs értékelte.
Farkas Balázs a Lokomotív Moszkva elleni találkozó után értékelte az eddigi felkészülési mérkőzéseket.