Talán ez a legfontosabb hír a mérkőzésről. Mert, ha alaposabban is fókuszálunk a meccsre, nehezebb dolgunk van: ez volt az a mérkőzés, amelyre minden, és mindennek az ellenkezője is igaz.

Az első negyvenöt percben sokkal jobban futballozott a Videoton ellenfelénél. Alvesék, ha nem is futószalagon, de sorra alakították ki a helyzeteket, és, ha a meccsnek ebben a periódusában érhette is kritika a csapatot, maximum annyi, hogy a befejezések nem sikerültek, még a ziccereket is „túljátszották” a támadók.

Van azért hál' Istennek kivétel is, Sándor György lövése a kapuban kötött ki – de aligha gondolta bárki is akkor, hogy ez, a némiképp szerencsés találat lesz a meccs egyetlen gólja.

Listavezető csapatunk a gól utáni bő órában is végig fölényben futballozott, nem lehetett kétséges, melyik a jobb csapat a pályán, hogy melyik érdemli meg jobban a pontokat, melyik dominál, melyiknek jobbak a statisztikai mutatói – de mind ettől függetlenül, végig megmaradt a „csak” 1-0, és egy védőhiba, vagy egy jól eltalált vendéglövés nagy galibát okozott volna.

Így viszont a Videoton – az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Debrecen előtt négy ponttal – továbbra is vezeti a Soproni Liga tabelláját. Ezúttal nem igazolódott be a futball azon „törvénye”, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat.