Fordulópont volt ez Péter életében, aki a Videoton történetének egyik meghatározó kapusává vált az itt eltöltött 12 év alatt, s aki azóta edzőként is többször megfordult szeretett klubjánál.

- Gyorsan történt annak idején minden. A középiskolát még Baján kezdtem el, s az első év vége felé, pontosan április 22-én jöttem át Fehérvárra Lakos Imre és Csiszár István, „Guszti bácsi" invitálására. Éppen edzésen voltam a bajai csapattal amikor kerestek, este édesapám mondta: „Itt voltak érted a Videotontól. Te döntöd el, hogy mész-e." Én persze azonnal döntöttem és közöltem, hogy máris indulok Budapestre... Hol máshol lehetne egy ilyen fantom nevű csapat, mint a fővárosban? - gondoltam én 15 éves fejjel.

Szerencsére időben felvilágosították, hogy az úti cél Székesfehérvár. Így történt, hogy pénteken még a III. Béla Gimnázium hallgatója volt, ám hétfőn már a Vasvári Pál Gimnáziumban ült be a padba, délutánonként pedig a Vidi ifi csapatának edzéseire járt. Disztl Péter már részese volt az 1976-os bajnoki aranynak azzal a csapattal, amelyikben már körvonalazódott a későbbi sikeres gárda magja.

- Miért is lettem kapus? Édesapám védett a bajai csapatban, én magam azonban már nem emlékszem erre, hiszen 5 éves voltam, amikor abbahagyta a játékot. Viszont ő vitt le először a Vonatkertbe, az általános iskola futballpályájára, s tőle tanultam az első fogásokat: a labdafogást, legördülést, vetődést. Ennek ellenére szívesen játszottam kint, akár csatárként is. Nyilván igazolt játékosként, 1972-től már csak a kapu jutott. Kivéve egy alkalommal, amikor a balszélsőnk elkésett, s én álltam a helyére. Három gólt rúgtam.

Az ifis évek után, amikor minden összeállt - ahogy Péter fogalmazott - tehetség, tudás és szerencse, feljutott az első csapatba, pedig 5. számú kapusként indult. Az első keretben Kovács László mellett ő lett a második kapus, s 17 évesen mutatkozott be az NB-I-ben, de a csapat állandó hálóőre csak Verebes József edzősége idején, 1979-től lett.

- Rengeteg emléket, élményt őrzök az 1987-ig eltelt időszakból. Például, Győrben játszottunk, amikor először voltam kezdő a tartalékcsapatban és Baranyi Sándor volt a középhátvéd. Jött egy lövés, kipattant rólam, belőtték. Baranyi hátrafordult, s odaszólt nekem: „Mit csinálsz?" Ezután kaptunk egy védhetetlen gólt, majd kis idő múlva megismétlődött az első történet. Akkor odajött hozzám Baranyi és rám förmedt: „Az én pénzemen, te ne szórakozzál, kisöreg! Nem szeretném, ha kijönnél a második félidőre!" Lehettem úgy 16 éves akkoriban, de az biztos, hogy egy életre megtanultam, mi a Magyarok Istene...

Disztl Péter nem csalódott játékos pályafutásával kapcsolatban, hiszen, mint mondta, szerinte a bajnoki címmel, a két bronzéremmel és az UEFA-meneteléssel mindent elért, amit akkoriban magyar játékos, magyar klubcsapattal elérhetett. Utóbbira azért (is) büszke, mert magyar csapatként, magyar játékosok érték el a sikert. Ez a mai világban már furcsa, hiszen akár tizenéves focisták előtt is nyitva az út külföldre.

- Az UEFA Kupával kapcsolatban is nehéz lenne kiemelni egyetlen momentumot, vagy meccset, hiszen a mai napig az összes élénken él az emlékezetemben. Még most is végigfut a hátamon a hideg a Zseljo meccsre gondolva, amikor szinte az utolsó percben rúgta Csuhay a továbbjutást jelentő gólt. Minden derbinek megvolt a maga hőse. Szerintem Párizsban játszottunk a legjobban, a Manchester volt a legfélelmetesebb ellenfél, a Zseljeznicsar otthonában rezgett leginkább a léc, a legnagyobb fiesta pedig nyilván Madridban várt ránk.

A kapus szerint az egész sorozat titka a pályán és a pályán kívüli barátság. No meg egy olyan edző, aki elengedhetetlen láncszeme volt annak a gépezetnek, amelyben edző és játékosok álltak kölcsönhatásban egymással. Azért „Szőrnek" - ahogy a csapattársak szólították Disztl Pétert - mégis csak van szíve csücske: a Manchester elleni két mérkőzés.

- Az első jele annak, hogy továbbjuthatunk az volt, hogy odakint csak 1-0-ra kaptunk ki. Azon a meccsen 90 percig védekeztünk, s amit átéltünk, azt nem lehet szavakban visszaadni. Az biztos volt, hogy gólparádét nem tudunk rendezni a fehérvári visszavágón, sőt azt sem nagyon tudtuk, hogy rúgjuk majd be azt a szükséges egy gólt. A Sors azonban elrendezte, hogy Wittmann megpattant szabadrúgása a Manchester kapujában kössön ki. Egyébként egész héten, amíg készültünk a meccsre, rugdostuk a 11-eseket. Tudat alatt éreztük, hogy ez az egy sanszunk van, hogy ez lehet a továbbjutás kulcsa. Bejött.

Disztl Péter pályafutásának fájó pontja, hogy bajnoki címet a Honvéd színeiben szerzett. Akkoriban talán sokan árulónak tartották, amiért elhagyta a Vidit 1987-ben. Az igazság azonban az, hogy nem hosszabbították meg a szerződését, hiába várt erre szinte az utolsó pillanatig. Amikor a Las Palmasból hazatérő Kovács Ferenc edző megkereste, már minden eldőlt. Néhány év múlva, 1995-ben külföldi és hazai kitérők után aztán visszajött Fehérvárra, az akkor Parmalat névre keresztelt csapatba. Ez a korszak azonban közel sem hozott olyan sikereket, mint a '80-as évek közepe. Végül Pécsen fejezte be játékos pályafutását.

- A kapus posztról összességében annyit: minden kapus bolond. De hát képzeljük el azt a helyzetet, hogy hátul állsz, előtted tíz ember rohangál, akiket neked kéne irányítani, ha meg gólt kapsz, te vagy a hibás... Minden gól egy tőrdöfés a kapus szívébe, hiszen azért megy ki az ember, hogy ne kapjon be egy találatot se. Aztán hogy ki hogyan dolgozza fel a bekapott gólokat, emberfüggő. Van olyan, aki elutasítja a felelősséget, s van olyan - ilyen vagyok én is - aki viszonylag gyorsan túljut az eseten, s utána már a következő szituációra, vagy meccsre koncentrál. Talán ez volt a hosszú pályafutásom titka.

Disztl Péter esetében kihagyhatatlan kérdés: mit jelentett számára, hogy öccsével, Lászlóval együtt focizhatott.

- Összesen tíz évet játszottunk együtt, ebből hetet a Videotonban. Hatalmas összetartás volt közöttünk már gyerekkorunkban is. Ez különösen jól jött a pályán, ahol a szemének rezdüléséből tudtat mi következik, merre lép. Ennek ellenére azért két öngólt kaptam róla.

S mi más lehetne a zárszó e hosszú és tartalmas játékos karrierről szóló írás végén, mint „Szőr" alábbi mondata: „A piros-kék klub mélyen belém ivódott, s ott is marad, mert ami bennem van, az egy és örök. Ilyen a Bayern München, az Edda, Bon Jovi. És ilyen a Videoton."

                                                                             





Névjegy:
Név: Disztl Péter
Születési hely, idő: 1960. március 30.
Posztja, Videotonos mezszáma: Kapus, 1
Klubjai: Videoton 1975-1987
Bp. Honvéd 1987-1990
RW Erfurt, VFB Leipzig 1990-1992
Selangor (Malajzia) 1993
BVSC 1994
Győr, Parmalat, Veszprém, Keszthely, PMFC 1995-1997
NB-I-es mérkőzéseinek száma: 377
NB-I-es góljainak száma: -
Válogatottságok: 37