hu en
2010. Augusztus 07. 12:09  -  Wéninger Ákos
Varázslatos Gyurcsó-show

A Vidi fiatal támadója 3 gólt lőtt és kiosztott 3 gólpasszt is, Mutumba pedig megszerezte első fehérvári gólját.

Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta szombaton délelőtt Felcsúton a Vidi II. Az ellenfél ezúttal az NB III-ban szereplő Móri SE volt. Varga István csapatában pályára lépett Dusan Vasziljevics öccse is, aki próbajátékon szerepelt a Vidi II-ben.

Videoton II - Móri SE 7-1 (2-1)

Videoton II: Somodi (Czirjék 60') - Margitics (Vasziljevics 46'), Rása (Szeleczki 46'), Hidvégi, Fejes (Présinger 46') - Gyurcsó, Szolnoki (Soós 46'), Ponczók (Bezerédi 60'), Mutumba - Máté (Babos 46'), Móri (Baracskai 46')

Gólszerzők: Fejes, Gyurcsó (3), Baracskai, Mutumba, Babos

Remekül kezdte a Vidi II a találkozót, már a 13. percben megszerezték a hazaiak a vezetést. Gyurcsó a jobb szélről ívelt a kapu elé egy szabadrúgást, Fejes pedig remek ütemben érkezett és 6 méterről, kapásból kilőtte a bal alsó sarkot. A 20. percben elaludtak kicsit a piros-kék mezes védők, ezt a vendégek ki is használták, 15 méterről szerezték meg az egyenlítő gólt. A mérkőzés 30. percében Szolnoki ugratta ki Gyurcsót remek ütemben a védők közül, a fiatal támadó egy leheletfinom csellel becsapta a kapujából kifutó kapust, majd 14 méterről az üres kapuba gurította a labdát.

Varga István a félidőben több helyen is változtatott a Vidi II összeállításán, pályára lépett többek közt Dusan Vasziljevics 19 éves öccse is, akit még a jövő héten tovább tesztel a piros-kékek szakmai stábja, de annyit megtudtunk a mérkőzés után, hogy a mai játékával elégedettek voltak.

A második félidő elején már érezni lehetett, hogy akár kiütéses győzelmet is szerezhet a Vidi II, hiszen az 50. perc környékén már nagyon fáradtan mozogtak a móri játékosok.
Az 55. percben Baracskai a bal szélről laposan passzolt középre, Gyurcsó pedig nem hibázott 7 méterről.
A 63. percben ismét Gyurcsó szerzett gólt, ezúttal 16 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot.
A 70. percben, a mérkőzésen addig keveset mutató Mutumbával lövetett gólt Gyurcsó, történt ugyanis, hogy a szélvészgyors fiatal fehérvári játékos lehagyva védőjét a jobb szélről középre passzolt, Mutumba pedig 2 méterről bevetődve megszerezte első gólját a Vidiben.
A 77. percben Gyurcsó visszaadta Baracskainak a gólpasszt, ismét a jobb szélről érkezett a beadás, Baracskai pedig éles szögből a kapus lábai közt lőtt gólt.
A végeredményt Babos állította be,miután a 83. percben remek labdát kapott és 16 méterről a kivetődő kapus felett lőtt a kapuba.

Egy héttel az NB II-es bajnokság kezdete előtt, több mint bíztató volt a Vidi II játéka, igaz nem szabad elfelejteni, hogy egy NB III-as csapatot győztek le Varga István játékosai. A kiütéses győzelmet helyén kell kezelni, de ugyanakkor önbizalmat is kell meríteni a mutatott játékból!

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek