Természetesen az ő pályafutása is Baján indult, de sikereit magának köszönheti. Fehérvárra is „önerejéből” került, hiszen 14 évesen az országos tehetségkutatón fedezték fel és így egy évvel bátyja után - Csiszár Guszti bácsinak és Lakos Imrének köszönhetően - Laci is a Vasvári Gimnázium tanulója, valamint a Videoton labdarúgója lett.

- Így utólag egyértelmű, hogy a focit választottuk, s talán valahol a tudatunk mélyén annak idején is egyértelmű volt ez, bár el kell mondjam, hogy mivel Baján mindig is komoly kosaras élet folyt, egy időben mi is eljártunk kosárlabda edzésekre. Nyilván azonban mélyebb benyomást tett ránk az a tény, hogy édesapánk a helyi csapatban védett.

Fehérváron aztán végigjárta a különféle korosztályos csapatokat, első itteni edzője Kiss Imre volt, akinek kezei alatt sok jó játékos – pl. Wittmann Géza, Varga Lehel, Tóth János - csiszolódott. Az ifi „C”-nek nevezett csapattal Országos Serdülő Kupát is nyertek. Az ifjúsági éveknek azonban pont akkor értek véget, amikor 1980-ban megszüntették a tartalék bajnokságot. Ez nagy törést jelentett Laci korosztályának.

- Csak két játékost választott be az NB-I-es keretbe az akkori edző, Verebes József: Tóth Jánost és engem. Nemsokára az első osztályban is bemutatkozhattam, s a mai napig azt gondolom, ez nagyrészt az óriási szerencsémnek köszönhető. Egyfelől annak, hogy a mester bízott a fiatalokban, másfelől pedig annak, hogy Kovács József pont akkor igazolt el Újpestre és ezzel felszabadult egy védő poszt.

A dolog persze nem ilyen egyszerű, hiszen ha Disztl László nem lett volna tehetséges és nem élt volna a lehetőséggel, hiába lett volna szerencséje… Az a bizonyos első NB-I-es meccs egyébként 1980-ban egy Csepel elleni találkozó volt, ahol a Videoton 4-0-s vereséget szenvedett. Lacinak viszont jól sikerült a debütálás és attól kezdve minden bajnokit végigjátszott.

- Amikor focizni kezdtem, csatárként indultam, de az idők folyamán egyre hátrébb szorultam. Nem túl erős gyerek, de magas gyerek voltam és jól fejeltem. Ugyanakkor a futás nem tartozott az erősségeim közé. A Vasvári csapatában játszottam először hátvédként, s úgy éreztem, jó helyen vagyok hátul. A mezszámom? Én választottam magamnak a 4-est. Érdekes módon ez a szám valahogy mindig jelen volt az életemben, hozzám tartozik: 4-én születtem, minden osztályban ahová jártam, negyedik voltam a névsorban, a Honvédban is ez volt a számom, sőt amikor lehetett, a válogatottban is.

S ha már a válogatottnál tartunk: Disztl László 28-szor ölthette magára a címeres mezt, s egyik legemlékezetesebb találkozóján, az 1990. októberében lejátszott Magyarország - Olaszország EB selejtezőn, amely 1-1-re végződött, ő fejelte gólunkat a mérkőzés 16. percében. A válogatott mellett persze rengeteg élménye van, mondanom sem kell, ő is részese volt a Videoton nagy UEFA menetelésének.

- Sokan, sokfélét mondanak arról, mi volt annak a csapatnak az erőssége. Jómagam úgy gondolom, a titok nyitja, hogy 2-3 éven keresztül ugyanazok a játékosok játszottak együtt, szerintem még ma is el tudják mondani a szurkolók az összeállítást, amely úgy kezdődött: Disztl P – Végh, Disztl L, Csuhay, Horváth… Ugyanakkor fontos, hogy a kiegészítő emberek – pl. Wittmann, Borsányi, Vaszil - egyáltalán nem lógtak ki a sorból. Ezt a csapatot fogta össze Kovács Ferenc úgy, hogy nem csak jók, de eredményesek is lettünk.

Laci szerint a Manchester megverése volt a legnagyobb bravúr, de a Zseljeznicsar legyőzése volt a legnehezebb. Számára azért is emlékezetes az ellenük vívott, 3-1-re végződött hazai összecsapás, mert ő szerezte a Vidi második gólját. Ez pedig egy védő életében, valljuk be, nem mindennapos dolog. Mint ahogy az sem, hogy egy játékos a testvérével együtt éli át pályafutása legszebb pillanatait. Igaz ez a Honvéd színeiben szerzett bajnoki címre is, hiszen Disztl László Péterrel együtt igazolt a Honvédba 1987-ben.

- Nehezen hagytuk itt Fehérvárt, ahová addigra rengeteg szál kötött mindkettőnket. Mentségünkre legyen mondva, hogy akkoriban nem ment jól a Vidinek, nekünk pedig még voltak terveink. Az egyik fontos érv, amely a piros-feketék mellett szólt, hogy abban az időben igen nehezen lehetett külföldre kijutni, ám a legtöbb játékos, aki kint folytatatta pályafutását, a Honvédból jutott ki. Mivel inkább a megbízható, mint a brillírozó hátvédek sorába tartoztam, azt gondoltam, hogy egy jó csapat és a válogatottság megfelelő ajánlólevél lehet egy külföldi csapatba.

Jól gondolta. S bár annak idején több szurkoló szinte személyes sértésnek vette a Disztl fivérek távozását, az vesse rá az első követ, aki hasonló helyzetben nem így gondolkodott volna. A fővárosban töltött két év alatt két bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyertek a Honvéddal. Lacinak Belgiumba történt igazolásával pedig újabb álma valósulhatott meg. Mivel nem hisz a Sorsban, csak a véletlenekben, így ezt a momentumot is a szerencsének tudja be.

- Már a harmadik szezont is elkezdtem a Honvédban, éppen a Csepel ellen játszottunk – akár csak az első bajnokimon -, amikor a Bruges megfigyelői megnéztek. Hála istennek jó napot fogtam ki, így már egy hét múlva kint voltam Belgiumban. A történethez hozzátartozik, hogy azért kerestek játékos erre a posztra a belgák, mert a frissen igazolt jugoszláv középhátvédjüknek volt két EK-ra szóló eltiltása, ám a kupameccsek akkor is fontosak voltak. Kellett tehát egy másik védő. Így kerültem én – egy szlovák játékos mellett – képbe.

Öt év alatt a csapattal bejutott a BL-ben a legjobb nyolc közé, begyűjtött két belga bajnoki címet, egyszer nyert Belga kupát, valamint négyszer Belga szuperkupát. Elismerésre méltó teljesítmény. Nyilván nem csak a szerencsének köszönhető. De hogy is áll Disztl László a véletlenekkel?

- Csak a véletlenben hiszek. Természetesen az ember saját maga alakítja a saját életét és pályafutását, de sok minden múlik a véletlenen, azon hogy adott pillanatban éppen hol vagy, van-e melletted olyan, aki bízik benned és támogat. Mert sajnos önmagában az a tény, hogy tehetséges és felkészült vagy, nem jelenti azt, hogy tovább tudsz lépni és sokra viszed. Ezért mondom azt, hogy a véletlennek óriási szerepe van az életben. Ha nincsen Verebes, aki bízott a fiatalokban, ha Kovács Józsi nem éppen akkor megy el a Vidiből, vagy ha a jugoszláv védőnek nincsen eltiltása, lehet, hogy én sem ezt az utat járom be.

Márpedig bejárta. S talán úgy tűnik, pályafutása legsikeresebb éveit nem a Videotonban töltötte – távol álljon tőlem az UEFA menetelés „leértékelése” – mégis örökre beírta magát a klub történetének legendái közé.

Névjegy:
Név: Disztl László
Születési hely, idő: Baja, 1962. június 4.
Posztja, Videotonos mezszáma: hátvéd, 4
Klubjai: Videoton 1980-1987
Bp. Honvéd 1987-1989
Bruges 1989-1994
Parmalat 1994-1995
NB-I-es mérkőzéseinek száma: 265
NB-I-es góljainak száma: 4
Válogatottságok: 28/1