Elődöntő - Visszavágó
Szarajevó, Stadion Grbavica
25000 néző
Dieter Pauly
Asszisztensek:
Brehm, Walther
Kovács Ferenc: "Skoróékkal Szarajevóban nem tudtuk fölvenni a versenyt. A pálya kétharmada fölött elvesztettük az ellenőrzést, nem csoda, hogy annyira beszorultunk. Láttam ezt, de nem tudtam ellene tenni semmit. A tét, a döntő közelsége csak még jobban felszínre hozta a hibáinkat. Ezer szerencsénk, hogy a Zseljeznicsar nem igazi profi csapat. El kell ismerni, közel voltunk az összeomláshoz.
Javarészt az ellenfélen múlt, hogy a vert helyzetből fel tudtunk támadni. Szinte képtelenség megfogalmazni, mi zajlik le egy edzőben ilyenkor a kispadon. A második gól úgy ért, akár a villámcsapás, valósággal megsemmisültem. Másra sem tudtam gondolni, mint hogy ez a vég. Már az is eszembe jutott, hogy talán jobb lett volna a Manchester ellen, a tizenegyeseknél kiesni. Valahogy inkább illett volna a csapat helytállásához az UEFA Kupában. Aztán, ahogy átvettük az irányítást, úgy kapott bennem erőre a remény, bár alig hittem, hogy sikerülhet. Csuhay gólja a pokolból a mennyekbe emelt."
Elődöntő - Visszavágó
Adatok
Online közvetítés
Összeállítások
Felállás
Edzői nyilatkozat
Képgaléria
Összefoglaló
Eredmények
Jöhet a Real - óriási csata után UEFA Kupa-döntős a Vidi!
2015. Április 23.
VidiBlog anno 1984-'85: Gyászba borult Szarajevó
2015. Április 23.
Kovács Ferenc:"Csuhay gólja a pokolból a mennyekbe emelt"
2015. Április 23.
Az UEFA Kupa döntőjében a Videoton
2015. Április 23.
Arasznyira az UEFA Kupa döntőjétől
2015. Április 23.






















