Ararat Yerevan
Első selejtezőkör - Első mérkőzés
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó
2846 néző
Napos, 35 Celsius-fok
Ion Orlic
Asszisztensek:
Vasili Ermischin, Dumitru Ciobanu
Tartalék játékvezető:
Ghennadi Sidenco
Szabics Imre:
"Úgy alakult a mérkőzés, ahogy vártuk. Nehéz meccset játszottunk egy rendkívül kellemetlen ellenféllel, akik a mérkőzés nagy részében mélyen védekeztek. Mindezek ellenére elegendő helyzetet alakítottunk ki, nemcsak pontrúgásokból, hanem mezőnyjátékból is. Ezeket a lehetőségeket viszont sajnos nem sikerült gólokra váltanunk, pedig ezen a szinten ahhoz, hogy győztesen tudjuk elhagyni a pályát, be kell lőnünk a helyzeteinket. Ellenfelünknél volt egy agilis, komoly sebességgel rendelkező támadó, akivel problémáink adódtak, kontratámadásaikban mindig ott volt a veszély. 1-0-ás vezetésünket meg kellett volna tudni őriznünk a lefújásig, ha ez sikerült volna, akkor elégedett lennék, így viszont van egy kis hiányérzetem. Lüftner és Heister jó játéka viszont mindenképp pozitívum, utóbbi játékos nagyon szép gólt lőtt, sajnálom, hogy végül ez nem győztes találat lett."
Vardan Bichakhchyan:
"Büszke vagyok a játékosaimra, mert az utolsó utáni pillanatig hősiesen küzdöttek. Jó mérkőzést játszottunk, egy jó csapat otthonában, úgy érzem, rászolgáltunk a döntetlenre. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, tényleg igazságosnak tartom az eredményt. A visszavágón mindent megteszünk azért, hogy továbbjussunk a következő körbe."
Első selejtezőkör - Első mérkőzés
Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Marcel Heister szerzett vezetést kevéssel a vége előtt, de a hosszabbításban kiegyenlítettek az örmények.
Az Európa Konferencia Liga első selejtezőkörének első felvonását csütörtök este, 20.00-tól játszottuk az örmény Ararat Yerevan ellen, a MOL Aréna Sóstóban. A kezdésre 3000 néző gyűlt össze, jó hangulatban és óriási melegben kezdődött a találkozó a moldáv Ion Orlic sípszavára.
Az 5. percben előbb Muradyan lövése kerülte el jócskán a kapunkat, majd Kovács löketét blokkolták a másik oldalon. 10 perccel később Kovácsik első bravúrját láthattuk, Kone iramodott meg a labdával, majd egy csel után kapura lőtt az ötös sarkáról, kapusunk lábbal nagyot védett. A 25. percben jött az első nagy Vidi-helyzet: Houri szögletét követően Lüftner fejelt nagy erővel kapura, de az örmények kapusa a felső lécre tudta tolni a labdát. Négy perccel később Stopira adott nagy labdát Petrjaknak, aki szépen tette azt maga elé, majd 13 méterről kapura lőtt, a kivetődő Ermakov azonban ismét nagyot védett.
A 32. percben Petrjak beadását Zivzivadze fejelte nem sokkal kapu fölé 7 méterről, egy perc múlva Pobulic lőtt 23 méterről kapu fölé egy szabadrúgást. Újabb egy perc elteltével Kone 20 méteres bombája csattant a felső lécen. A félidő vége előtt, Houri szabadrúgását követően Stopira fejelhetett néhány méterről kapura, a labda azonban mellé ment. Helyzeteket tehát láthattunk az első 45 percben, gólt azonban nem.
Szünetben egyik csapat sem cserélt. A második játékrész első helyzete az örmények előtt adódott, Manoyan lőtt 6 méterről laposan kapura, Kovácsik vetődve védett, nem sokkal később jött a válasz, Petrjak 25 méterről bombázott kapu mellé.
A 60. percben hármat is cserélt Szabics Imre, Dárdai, Zivzivadze és Kovács helyett Nego, Nikolics és Szabó Levente léptek pályára. Megélénkült a mérkőzés, a 62. percben Funsho került óriási helyzetbe, azonban közeli lövését védeni tudta a vendégek kapusa. A 65. minutumban Heister beadásáról csak centikkel maradt le az ötösön belül Szabó. A második félidő felénél a legveszélyesebb Ararat-játékos, Kone 18 méteres, jobb alsó sarok felé tartó lövését védte bravúrral Kovácsik Ádám. 2 perc múlva már a kapunkba emelt az elefántcsontparti támadó, de szerencsére lesről, így a gól érvénytelen volt. A 75. percben Alef lőtt 12 méterről a bal alsó irányába, Ermakov ismét hárított. Erősödött a nyomás az örményeken, akik egyre többször és egyre látványosabban húzták az időt, próbálták őrizni a döntetlent. Egészen a 84. percig sikerült is nekik, akkor azonban Houri keresztpassza után Heister megtolta a labdát, majd 21 méterről, ballal, hatalmas gólt lőtt a bal felsőbe (1-0)!
A játékvezető 5 percet hosszabbított, és amikor már mindenki elkönyvelte az egygólos Vidi-sikert, jött Pobulic és 20 méterről, jobbal a jobb felsőbe lőtt, gyakorlatilag tükrözte Heister találatát. 1-1-re mentette a meccset az Ararat, döntetlenről indul egy hét múlva a visszavágó, mivel az UEFA az idei szezontól eltörölte az idegenben lőtt gólról szóló szabályt.
Hihetetlen! A hosszabbítás utolsó percében Pobulic 18 méterről óriási gólt lőtt a kapunk jobb felső sarkába.
Heister első vidis tétmeccsén óriási bombagóllal tette le névjegyét a MOL Aréna Sóstóban, ugyanis 23 méterről kilőtte a bal felső sarkot, az egyébként szenzációsan védő yerevani kapusnak esélye sem volt.
Kone iramodott meg a labdával, majd egy csel után kapura lőtt az ötös sarkáról, Kovácsik lábbal nagyot védett.
Szurkolóinknak nagyon tetszik csapatunk új, jubileumi meze, amely már megvásárolható a VidiShopban.