Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A tréning után Juhász Roland és Bartosz Grzelak válaszolt az újságírók kérdéseire.

Több tv-stáb, fotós és újságíró várta a csapatot a csütörtök délelőtti edzésen a Sóstói Stadion edzőpályája mellett. A vágóképek felvétele és a fotók elkészítése után pedig a riportereké és a zsurnalisztáké volt a terep, akik először vezetőedzőnket, Bartosz Grzelakot, majd sportigazgatónkat, Juhász Rolandot kérdezhették.

Első csapatunk mestere magyarul köszöntötte a megjelenteket, majd angolra váltott mindenki. Bartosz Grzelak többek között arról beszélt, hogy szeretne intenzívebb futballt játszatni a csapatával, több futást, több sprintet vár el a játékosoktól, de úgy érzi, hogy az NK Osijek ellen már lehetett látni azt, hogy a Vidi kellemetlen ellenfél lehet minden csapat számára. A svéd szakember elmondta, hogy élvezi a közös munkát a csapattal és a fiatal játékosokkal, és kitért arra is, hogy biztosan lesznek nehéz pillanatok a szezon során, de azért dolgoznak az egész stábbal, hogy olyan Vidit láthassanak a pályán szurkolóink, akikre majd büszkék lehetnek.

Juhász Rolandot természetesen leginkább az átigazolási időszakról kérdezték. Sportigazgatónk bemutatta a három érkező játékost, illetve a két kölcsönből visszatérő labdarúgót, valamint az érkezőkkel kapcsolatban külön kitért a kölcsönből visszatérő Zeke Márióra és Kovács Bencére. Elhangzott az is, hogy két támadó szellemű játékost még tervezünk igazolni, valamint az is, hogy vannak piacképes játékosaink, de egyelőre nem érkezett senkiért olyan ajánlat, amelyet elfogadott volna a klub.
A két vezetőedző értékelte a Paksi FC - Fehérvár FC bajnoki mérkőzést
2023. Szeptember 02.
A két vezetőedző nyilatkozott a lefújás után.
Bartosz Grzelak: "Egységes, erős csapatot kell alkotnunk"
2023. Szeptember 02.
Csapatunk Paksi FC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzése szombaton 19:30-kor kezdődik.
Bartosz Grzelak: "Meccsről meccsre jobban teljesítünk"
2023. Augusztus 26.
Csapatunk Mezőkövesd Zsóry FC elleni hazai mérkőzése vasárnap 19:30-kor kezdődik a Sóstói Stadionban.
A két vezetőedző értékelte a PAFC - Fehérvár FC bajnoki mérkőzést
2023. Augusztus 18.
Bartosz Grzelak és Hornyák Zsolt nyilatkozott a lefújás után.
Bartosz Grzelak: "Szükségünk van az eredményekre, hogy kifizetődjön a kemény munka"
2023. Augusztus 18.
Csapatunk Puskás Akadémia FC elleni idegenbeli mérkőzése pénteken 18 órakor kezdődik a Pancho Arénában.
A két vezetőedző értékelte a KTE - Fehérvár FC bajnoki mérkőzést
2023. Augusztus 14.
Bartosz Grzelak és Szabó István nyilatkozott a lefújás után.



















