hu en
2023. Augusztus 26. 10:00  -  Óházy Bálint   -   Fotó: fehervarfc.hu
Bartosz Grzelak: "Meccsről meccsre jobban teljesítünk"

Csapatunk Mezőkövesd Zsóry FC elleni hazai mérkőzése vasárnap 19:30-kor kezdődik a Sóstói Stadionban.

“Az, ahogy kétszer is vissza tudtunk jönni a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen múlt pénteken, sokat elárul a játékosaink hozzáállásáról, és természetesen adott egy plusz lökést az ott megszerzett pont a heti munkához is. A PAFC otthonában a mérkőzés nagy részében jól játszottunk és úgy érzem, meccsről meccsre jobban teljesítünk, remélem, hogy ez a hétvégén már három pontot ér majd. Jó volt a kezdőcsapatban látni Tóth Balázst és Kalmár Zsoltot, mindig időt vesz igénybe, hogy az új játékosok összeszokjanak a csapattársaikkal, illetve fordítva is, de az egyértelmű, hogy mindketten erősítést jelentenek nekünk. A Mezőkövesd jól szervezett csapat védekezésben, nagyobb kockázat vállalása nélkül játszanak. Így olyan ellenfélre számítok, amely szilárd védekezéssel érkezik hozzánk. Elemeztük őket, tudjuk, mire számíthatunk tőlük, de elsősorban magunkkal foglalkozunk, illetve azzal, hogy mindenkiből ki tudjuk hozni tudása legjavát, és megszerezzük a három pontot” - nyilatkozta a vasárnap esti bajnoki előtt vezetőedzőnk, Bartosz Grzelak.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek