Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 280. NB I-es mérkőzésére készülő játékvezető másodszor vezet bajnokit csapatunknak a szezonban.

Vad II István 1979. május 30-án született Vecsésen. Gyermekkorában a Rákosmenti TK-ban kezdett futballozni, majd a Ferencváros, végül a BVSC ifjúsági csapataiban szerepelt, de viszonylag fiatalon abba is hagyta a labdarúgást és a játékvezetéssel kezdett el foglalkozni. 2007-től tagja a FIFA nemzetközi játékvezetői keretének és 2010-től bekerült a Bajnokok Ligájában foglalkoztatott játékvezetők közé is.
A 2022/2023-as szezonban eddig egy bajnokit vezetett csapatunknak Vad II, augusztusban a Budapest Honvéd elleni 4-0-s hazai győzelem alkalmával. Szombat este 280. alkalommal fújja majd a sípot NB I-es bajnokin, legutóbb február 3-án a Puskás Akadémia-Vasas mérkőzést vezette az NB I-ben.
Asszisztensei Szert Balázs és Vígh-Tarsonyi Gergő lesznek, a tartalék-játékvezetői feladatokat pedig Farkas Ádám látja majd el a szombaton 19:30-kor kezdődő mérkőzésen.
InStat: Csongvai Áron a 20. forduló legjobbjai között
2023. Február 21.
A PAFC ellen góllal debütált hátvédünk a hétvégi forduló legmagasabb InStat-indexét érte el.
Schön Szabolcs: "Mindent figyelembe véve ezt a meccset meg kellett volna nyernünk"
2023. Február 18.
Válogatott szélsőnk értékelte a PAFC elleni 1-1-es döntetlent.
Huszti Szabolcs és Hornyák Zsolt értékelte a MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC bajnoki mérkőzést
2023. Február 18.
Vélemények a lefújás után.
Döntetlen a Puskás Akadémia ellen
2023. Február 18.
Csongvai Áron góllal debütált, de a hajrában egyenlíteni tudott a PAFC.
Hornyák Zsolt: "Taktikailag rendkívül felkészültnek kell lennünk"
ELLEN-ÉRV @ 2023. Február 18.
A Puskás Akadémia FC vezetőedzője reméli, hogy látványos, jó meccset láthatunk majd szombat este.
Huszti Szabolcs: "Elengedhetetlen, hogy a helyzetkihasználásunk jobb legyen, mint az elmúlt mérkőzéseken"
2023. Február 18.
Csapatunk Puskás Akadémia FC elleni bajnoki mérkőzése szombaton 19:30-kor kezdődik a MOL Aréna Sóstóban.



















