Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csongvai Áron góllal debütált, de a hajrában egyenlíteni tudott a PAFC.

Az OTP Bank Liga 20. fordulójában szombat este a MOL Aréna Sóstóban fogadtuk a Puskás Akadémia együttesét. Serafimovra és Stopirára eltiltás, Besére sérülés miatt nem számíthatott a szakmai stáb, Huszti Szabolcs így a Kovács D. - Fiola, Csongvai, Larsen, Heister - Flores, Pokorny - Kastrati, Dárdai, Schön - Szabó L. összeállítású kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.

A 10. percben az első helyzetből rögtön betalált a hálónkba közelről egy védelmi hibát kihasználva Corbu, azonban a Puskás-támadás egy korábbi szakaszában Brandon lesen állt, így a videóbíró érvénytelenítette a gólt. Negyedóra játék után Favorov lőtt közelről gólt egy szöglet után, de ő is lesen állt. Három perccel később Heister távoli bombáját védte Markek, akinek a 29. percben már sokkal nagyobb bravúrra volt szüksége Dárdai éles szögből leadott, lapos lövésénél.

Két perc múltán Gruber 18 méteres kísérlete kerülte el a kaput, a 40. percben pedig Csongvai állt oda magabiztosan egy 25 méteres szabadrúgás mögé, azonban Markeknek nem kellett hárítania. Egy perccel az első félidő vége előtt egy remekül végigjátszott kontra végén Kastrati beadását Batik mentette kapufára az üresen érkező Szabó Levente elől. Nagy helyzet volt, majd nem sokkal később Vad II lefújta a játékrészt.

A szünetben mindkét csapat cserélt: nálunk Szabót Kodro váltotta, a vendégeknél Puljic és Levi érkezett Kern és Zahedi helyett. A játékrész első nagy lehetősége Larsen előtt adódott, aki Csongvai szabadrúgása után csúsztatott kapu mellé. Az 54. percben viszont új igazolásunk megszerezte számunkra a vezetést! A 22 esztendős válogatott kerettag középhátvéd Kastrati szögetére robbant be a rövid sarokra, és kapásból a felső sarokba vágta a labdát (1-0)! Egy perccel később Schön lövését blokkolta Batik.

A 64. percben Schön célozta be 12 méterről a hosszú sarkot, lapos lövését Markek bravúrra védte, azonban a játékvezető nem látta, hogy hozzáért a labdához, így kirúgással jött a Puskás Akadémia. Ezt követően előbb egy vendégszöglet után Corburól pattant veszélyesen a kapunk felé a labda, majd a csereként beálló Slagveer ollózott látványosan, de veszélytelenül. A 74. percben Pokorny helyére Christensen érkezett a hajrára. Hat perccel később a PAFC cserejátékosa, Puljic tekerte el ballal a labdát a kapunk mellett. A 81. percben óriási góllal egyenlített a Puskás Akadémia: egy másik cserejátékos, Levi bombázott 15 méterről a hosszú felső sarokba (1-1). A gól után Dárdait Katona váltotta, majd a 87. percben Heister helyére Hangya Szilveszter lépett a pályára. A rendes játékidő utolsó percében jártunk, amkor Katona passzolt Kodróhoz, bosnyák válogatott csatárunk azonban ballal nem talált kaput. A hosszabbítás utolsó percében Kastrati megkapta a második sárga lapját reklamálésért, így a kiállítás sorsára jutott, 1-1-es döntetlennel ért véget a Puskás Akadémia FC elleni szombat esti bajnoki.

InStat: Csongvai Áron a 20. forduló legjobbjai között
2023. Február 21.
A PAFC ellen góllal debütált hátvédünk a hétvégi forduló legmagasabb InStat-indexét érte el.
Schön Szabolcs: "Mindent figyelembe véve ezt a meccset meg kellett volna nyernünk"
2023. Február 18.
Válogatott szélsőnk értékelte a PAFC elleni 1-1-es döntetlent.
Huszti Szabolcs és Hornyák Zsolt értékelte a MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC bajnoki mérkőzést
2023. Február 18.
Vélemények a lefújás után.
Hornyák Zsolt: "Taktikailag rendkívül felkészültnek kell lennünk"
ELLEN-ÉRV @ 2023. Február 18.
A Puskás Akadémia FC vezetőedzője reméli, hogy látványos, jó meccset láthatunk majd szombat este.
Huszti Szabolcs: "Elengedhetetlen, hogy a helyzetkihasználásunk jobb legyen, mint az elmúlt mérkőzéseken"
2023. Február 18.
Csapatunk Puskás Akadémia FC elleni bajnoki mérkőzése szombaton 19:30-kor kezdődik a MOL Aréna Sóstóban.
Vad II István fújja a sípot a Puskás Akadémia elleni bajnokin
2023. Február 17.
A 280. NB I-es mérkőzésére készülő játékvezető másodszor vezet bajnokit csapatunknak a szezonban.



















