- Kalandvágyó fiatal lehettél, hiszen teljesen egyedül, portugál nyelvismeret nélkül költöztél ki Brazíliába 19 éves korodban. Milyen volt ott számodra az élet?

Való igaz, így történt, 19 évesen teljesen egyedül mentem Brazíliába szerencsét próbálni. Előtte a Vasas U19-es csapatában futballoztam, aztán kiöregedtem a csapatból és sokat gondolkoztam azon, hogyan tovább. A tervem először az volt, hogy Németországba megyek valamelyik alacsonyabb osztályba és majd onnan lépegetek előre. Akkoriban nagyon tetszett a németek mentalitása, az állt hozzám a legközelebb. Egy menedzser azonban azzal talált meg, hogy lehetőségem lenne Brazíliába igazolni és mivel akkor más esélyt nem nagyon láttam arra, hogy tovább tudjak fejlődni, így végül belevágtam a brazil kalandba. 

- Ezt hogy kell elképzelni, 19 éves voltál, hazamentél és közölted a szüleiddel, hogy csomagolsz aztán utazol Brazíliába?

Egyébként nagyjából tényleg így történt. Emlékszem, eleinte édesanyám nagyon ellenezte a dolgot, apa lazábban kezelte a történetet, hiszen ő kamionsofőrként a fél világot körbejárta már, igaz Dél-Amerikába azért még ő sem járt. A haverok is folyamatosan ugrattak, amikor megtudták, hogy hova készülök, mondták, hogy majd cigibe csomagolva kerülök vissza, meg ilyenek (nevet). Nyilván nem volt könnyű döntés, de utólag úgy érzem, nem hozhattam volna jobb döntést a karrierem szempontjából. 

- Volt bárki, akivel az utazásod előtt egyeztettél volna a brazil körülményekről, aki korábban már járt ott és hasznos információkkal látott volna el?  

Nem volt ilyen ismerősöm, egyedül a menedzseremmel beszélgettem, ő volt néhányszor Brazíliában. Mondta, hogy azokat a körülményeket, amiket itthon megszoktam, gyorsan felejtsem el, mert minden ami itthon van, az egy csoda ahhoz képest, ami kint vár rám. Többek közt fel kellett készülnöm arra, hogy nagyon meleg lesz az idő, a pályák állapota pedig kritikán aluli lesz a legtöbb helyen. Emellett arra is felhívta a figyelmemet, hogy nagyon veszélyes az élet Brazíliában, ne nagyon csatangoljak el a csapat által számomra biztosított lakhely környékéről. Fél évig a brazil klub által működtetett akadémián éltem és nem viccelek, de tényleg el sem hagytam az akadémia területét. Aztán fél év múlva az egyik olasz csapattársammal költöztünk össze albérletbe.

- Hogy sikerült megtanulnod portugálul?

Teljesen önállóan tanultam odakint, nem jártam tanárhoz. Aztán amikor hazajöttem Brazíliából, akkor itthon elkezdtem járni portugál tanárhoz, de odakint mindent egyedül tanultam. Délelőttönként edzettünk, délutánonként pedig leültem az asztalomhoz és minden nap megtanultam 40-50 új szót. Átgondoltam, hogy aznap mi minden történt velem, milyen szavakat lett volna jó, ha tudok, és azokat kiszótáraztam és igyekeztem memorizálni. Nyilván a csapattársak közül a helyiek sokat segítettek a szavak helyes kiejtésében, de ami a legnehezebb volt, hogy szinte senki nem beszélt angolul, így eleinte nagyon nehezen ment a kommunikáció. Egyetlen csapattársam volt, aki valamennyire beszélt angolul, ő a Jóbarátok című sorozatot eredeti nyelven, felirattal nézte, így ragadt rá valamennyi angol nyelvtudás. Nyilván el tudtam volna focizgatni úgy is, hogy nem tanulok meg portugálul, de szerettem volna minél többet kommunikálni a csapattársaimmal és a helyi emberekkel is. 

- Mi volt a legrosszabb élményed Brazíliában?

Talán a karácsony volt a legrosszabb, mert teljesen egyedül töltöttem odakint az ünnepeket. Nyilván ahhoz szoktam hozzá, hogy itthon családi körben karácsonyozunk, ehhez képest akkor odakint teljesen egyedül voltam. Egész nap tv-t néztem meg playstationnel játszottam. A hírek pedig tele voltak különböző helyi erőszakos cselekményekkel, bandaháborúkkal, szóval az a néhány nap karácsonykor nem a legjobb emlékeim közé tartozik. Aminek viszont örülök, hogy az ottéltem alatt személyesen nem éltem át semmi durva, erőszakos dolgot. 

- Volt brazil barátnőd?

A legelején felhívta a menedzserem arra a figyelmemet, hogy nagyon vigyázzak a brazil lányokkal, néhányuknak például az a terve, hogy a sportolóktól egyből gyereket akarnak. Akkor amúgy is tényleg a focira és a nyelvtanulásra koncentráltam, de a sok rémtörténet, amiket hallottam, szintén megtették a hatásukat, szóval nem csajoztam Brazíliában, nem volt barátnőm odakint. 

- Jártál azóta Brazíliában?

Nem, de tervezem, hogy egyszer visszamegyek oda. Szeretnék majd egyszer egy komplett Dél-amerikai körutazáson résztvenni.

- Mi volt a kedvenc tantárgyad a suliban?

A tesit szerettem a legjobban, meg az angolt. Szerencsére jó nyelvérzékem van, ezt később Brazíliában is tudtam kamatoztatni. 

- Említetted, hogy apukád kamionozott? Elképzelhető az, hogyha nem labdarúgó leszel, akkor Kovács Dani ma az utakat szelné egy nagy kamionnal?

Biztos vagyok benne, hogy ez így történt volna. Hárman vagyunk fiútestvérek és a bátyám meg az öcsém is kamionoznak, szóval rám is ez a sors várt volna. Adtam a labdarúgásnak egy esélyt, de ha az nem jött volna be nekem, akkor én is elmentem volna kamionozni. Gyerekként voltam apával többször is hosszú utazásokon, nagyon élveztem, szerintem jó kamionos lennék (nevet). 

Kutya vagy macska?

Egyértelműen kutya. Van egy huskym, Zima a neve, régi vágyam volt, hogy legyen egyszer egy saját kutyám. Apu miután abbahagyta a kamionozást, vett egy kis hobby-tanyát, ahol voltak lovak, kecskék meg egyéb más állatok is, fiatalon ott is sok időt töltöttem. 

- Konyhában feltalálod magad, szeretsz sütni-főzni?

Régen sokat főztem, de bevallom, az utóbbi években ezen a területen ellustultam. A gasztronómiai élményeket imádom, szeretek finom ételeket enni. Fél évig teljesen vegán életmód szerint éltem, utána még egy évig vegetáriánus voltam, de ma már ismét mindenevő vagyok.

- Hiányzott abban a másfél évben a hús számodra?

Különös, de annyira nem. Pedig gyulai gyerekként a kolbász azért mindig is meghatározó étel volt az egész családunk számára, de abban a másfél évben nem igazán estem kísértésbe. Ami miatt abba kellett hagynom az az, hogy nagyon nehezen tartható a vegán életmód. Tulajdonképpen hosszú távon szerintem csak úgy működhet, ha van egy privát chefed, aki változatos ételeket tud készíteni számodra. Sokszor az is gondot okozott, hogy elmentünk valahova vidékre meccsre, vagy hosszabb edzőtáborba és akkor ott reggelire, ebédre, vacsorára mindig vegán kaját készítsenek, de lehetőleg ne mindennap ugyanazt. 

- Mivel töltöd a szabadidődet?

Amikor csak tehetem, a gyulai barátaimmal találkozom, emellett nyilván a családommal is sok időt töltök. Korábban öt évig éltem Pesten, sokat csavarogtam ott is a haverokkal. A Vidiben is van két nagyon jó barátom, Fityó és Palkó, velük is sok időt töltök. Nem vagyok egy nagy videojátékos, de azért néha bekapcsolom a Playstationt. Régen FIFA-ztam, manapság már inkább COD-ozok. Nyilván amióta kutyám van, vele is sok időt töltök. Van, hogy gondolok egyet, bepattanunk a kocsiba, kimegyünk a természetbe és sétálunk egy nagyot. Foci után talán ez esik a legjobban számomra. Szeretek a természetben lenni, ott teljesen ki tudok kapcsolódni és feltöltődök energiával. 

- Televízió vagy mozi?

Egyértelműen tv, nem is emlékszem arra, mikor voltam utoljára moziban. Haverok ha elhívnak, elmegyek velük, bármilyen hülyeségre beülök, de magamtól eszembe nem jutna elmenni megnézni egy filmet. 

- Utolsó koncertélményed?

Ez most lehet, hogy meglepő lesz, de igazán nagy koncerten még sosem voltam. Van egy-két ilyen dolog az életemben, amire a legtöbb ember biztos, hogy rácsodálkozik, hogy milyen dolog már az, hogy sosem volt még valaki koncerten. 

- Szeretsz vásárolni? Fontos számodra a divat?

Kifejezetten utálok vásárolni. Fél évente eszembe jut, hogy akkor most menjünk el egy plázába, aztán vásároljunk be, de utána hosszú hónapokig a boltok közelébe nem akarok menni. Egyáltalán nem érzem fontosnak a divatot. A butikoknál talán csak az abc-ket utálom jobban, az, hogy én elmenjek egy hipermarketbe és a joghurtok meg a felvágottak között válogassak, teljes mértékben ki van zárva. Egyedül anyukámmal szoktam elmenni vásárolni, amikor otthon vagyok Gyulán, de egyébként senki nem fog velem egy hipermarketben összefutni. 

- Ha a hipermarketben nem is, de egy furcsa helyen azért találkozhattak veled néhány héttel korábban, hiszen a Cosmopolitanban szerepeltél eléggé hiányos öltözetben. Hogy jött számodra ez a lehetőség?

Menedzsereim hívtak fel ezzel a lehetőséggel, kérdezték, mennyire érdekelne ez a történet, aminek semmi köze nincs a futballhoz. Előtte nem olvastam sosem a Cosmopolitant, nyilván azért hallani hallottam már róla. Annyit tudtam a fotózásról, hogy félmeztelen képek készülnek majd rólam, de fogalmam sem volt arról, mennyire kell majd levetkőzni, aztán mint kiderült, azért eléggé le kellett. Összességében nem volt ellenemre, egy jó móka volt. A fotózás alkalmával egyébként nem voltam teljesen a komfortzónámban, de mindenki nagyon segítőkész volt. Természetesen a csapattársaimban nem csalódtam, egyből kaptam a zrikát, de igazából az lett volna a furcsa, ha szó nélkül hagyják ezt a szereplésemet (nevet).