Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kapusunk értékelte az FC DAC 1904 elleni felkészülési mérkőzést.
"Egy új játékrendszert próbálunk játszani és több mérkőzésre van szükségünk ahhoz, hogy ezt el tudjuk sajátítani. A második félidőben sok fiatal lépett pályára nálunk, úgy gondolom, nehéz lenne felnőtt futball szempontjából értékelni azt a játékrészt. Az első félidőben helyenként nem játszottunk rosszul, nyilván a Dunaszerdahely teljesen más szakaszában jár a felkészülésnek, nekünk ez volt az első edzőmeccsünk, nekik pedig már a negyedik. Ebből a találkozóból sok mindent nem szabad leszűrni" - nyilatkozta honlapunknak a lefújás után Kovács Dániel.
A DAC elleni szombati edzőmérkőzésen a második félidőben szinte kizárólag magyar tehetségek alkották a csapatot.
Bartosz Grzelak és Adrian Gula összegezte a látottakat.
Lejátszotta első nyári edzőmérkőzését csapatunk, a Dunaszerdahely elleni második félidőben sok fiatal játékosunk is játéklehetőséget kapott.
A felvidéki csapat ellen a 2010-es években hétszer is játszottunk edzőmeccset, négyszer nyertünk, két döntetlen mellett egy alkalommal vereséget szenvedtünk.
Mintegy 60 diák beszélgetett kapusunkkal a MOL Aréna Sóstóban.
Kapusunk értékelt a szezon utolsó bajnokija után az M4 Sport kamerái előtt.