hu en
2022. Október 15. 09:00  -  Óházy Bálint   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Michael Boris: "A mérkőzésen kell megmutatnunk, hogy mire vagyunk igazából képesek"

Csapatunk Vasas elleni idegenbeli bajnoki mérkőzése szombaton 19:30-kor kezdődik az Illovszky Rudolf Stadionban.

"Az elmúlt két hazai bajnokinkon elveszítettünk öt pontot, ráadásul a játékunk sem volt az igazi, így mindenképpen javítanunk kell. Sokat beszéltünk arról a csapattal, hogy min kell változtatni és az edzéseken is sok szituációt gyakoroltunk. Az eredmények ellenére nem volt minden rossz, amit láttunk a pályán, a ZTE és az Újpest elleni első félidő is többé-kevésbé rendben volt, a helyzeteink is megvoltak, csak nem tudtuk gólra váltani őket, e mellett védekezésben is fejlődnünk kell. Nem vár ránk könnyű meccs a Vasas ellen sem, sok párharcot kell nyernünk majd ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Biztos, hogy hazai pályán a Vasas is nagy ambíciókkal lép majd pályára, mi azonban a saját játékunkra és a saját erősségeinkre koncentrálunk. Azt, hogy mire vagyunk igazából képesek, nem az edzéseken, hanem a mérkőzésen folyamán kell megmutatnunk, abban bízom és azért dolgozunk, hogy ez szombat este a Vasas ellen sikerüljön is" - nyilatkozta vezetőedzőnk, Michael Boris a szombaton 19:30-kor kezdődő találkozó előtt.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek