hu en
2020. Január 23. 09:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
A 105. Vidi - Honvéd bajnoki következik

Szombaton a szezonban elért bajnoki győzelmi sorozatokat figyelembe véve a két legeredményesebb csapat találkozik a MOL Aréna Sóstóban. 

Szombaton 17 órakor 105. alkalommal mérkőzünk meg az élvonalban a Bp. Honvéddal. Az eddigi 104 találkozón 46 fővárosi és 40 Vidi-siker mellett 18-szor döntetlen született. A gólkülönbség 140-120 a piros-feketék javára.

Csapatunk pályaválasztása mellett eddig 51 bajnokit rendeztek meg, ebből 26-ot megnyertünk, 9 döntetlen mellett pedig 16 alkalommal kikaptunk. Pályaválasztóként utoljára több mint 6 éve, 2013. október 27-én szenvedtünk vereséget a Bp. Honvédtól. 

Szombati ellenfelünk négy vereséggel kezdte a bajnokságot, októberben és novemberben azonban ötmeccses győzelmi sorozatot produkáltak a piros-feketék. Nyertek Zalaegerszegen (1-0) és Felcsúton (2-1), pályaválasztóként pedig az Új Hidegkuti Stadionban legyőzték a Kaposvárt (2-0), a DVTK-t (1-0) és a Paksot (2-1). Érdekesség, hogy az ötmeccses győzelmi sorozat alkalmával Davide Lanzafame mind az öt meccsen szerzett egy-egy gólt. 

A mieink hat győzelemmel kezdték a szezont, ennél hosszabb győzelmi sorozata ebben az idényben egy csapatnak sincs, még a listavezető Ferencvárosnak sem, ráadásul mivel a zöld-fehérek "csupán" négyszer tudtak egymás után nyerni, így a Bp. Honvéd az ötös győzelmi sorozatával a Vidi után a második helyen áll ebben a kategóriában.  

A 2019/2020-as szezonban bajnoki mérkőzésen csapatunkból még egyik játékos sem kapott piros lapot, a fővárosi együttesből Batik Bencét a 2. forduló 87. percében, a Paks - Bp. Honvéd (3-1) találkozón állította ki a játékvezető. Sárga lapokból viszont mi gyűjtöttünk be többet, a Vidi játékosait 48 alkalommal büntették sárgával az idei bajnokságban, míg a Bp. Honvéd futballistáit 37-szer. 

Mindkét együttesben a legeredményesebb támadók 7-7 gólnál járnak. A fővárosi csapatból Davide Lanzafame talált be az ellenfelek kapuiba hétszer, míg a Vidiből Futács és Hodzic járnak hét-hét találatnál. 

A szezon bajnoki mérkőzésein a Bp. Honvédban eddig 26 labdarúgó lépett pályára, míg nálunk 22 játékos szerepelt eddig ebben az idényben NB I-es meccseken. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek