hu en
2019. December 10. 16:00  -  Guber Péter   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Öt dolog, amire a Kisvárda elleni bajnokival kapcsolatban figyelni érdemes

Visszatérő válogatottak; gólok ballal; légiósok a pályán.

A MOL Fehérvár FC a 16. fordulóban a Kisvárda Master Good együtteséhez látogat. A molfehervarfc.hu most öt olyan dologra hívja fel a figyelmet a találkozóval kapcsolatban, amelyre érdemes lesz figyelni.

Visszatérő válogatottak

A Kisvárda és a Vidi is rendelkezik olyan külföldi válogatott játékossal, aki egy ideig tagja volt hazája nemzeti csapatának, de aztán hosszabb időre mellőzték, mielőtt Magyarországról újra behívták volna. Ellenfelünknél Gheorghe-Theodor Grozav ilyen - 2018 szeptembere és 2019 márciusa között 8 meccset kihagyott -, majd júniusban és szeptemberben egy-egy alkalommal pályára lépett. Klubunk részéről Armin Hodzic 2017. augusztusában játszott utoljára a bosnyák nemzeti csapatban, majd idén ősszel októberben és novemberben is meghívót kapott, ráadásul összesen 3 gólt is jegyzett.

Kravchenko, az NB I legjobb középhátvéde

A Kisvárdát már a remekül sikerült tavasz folyamán is segítette Anton Kravchenko, aki 2019-20-ra az NB I legbiztosabb bekkjei közé verekedte magát. Az InStat statisztikái alapján szezonbeli átlaga 274, aminél jelen pillanatban senki nem áll jobban a posztján, középhátvédben, azaz tagja az idény álomcsapatának is. Nem ő azonban az egyetlen, aki előkelő helyet foglal el a ranglistán, hiszen Grozav 10., de Felipe is a top30-ban van.

Gólok ballal és jobbal

Érdekes ellentét a Vidi és a Kisvárda szerzett góljainak mikéntjét tekintve, hogy míg együttesünk azon három csapat közé tartozik, amelyik több gólt szerzett bal lábbal, mint jobbal (10-9), addig ellenfelünk éppen a másik véglet, hiszen ők az egyetlenek, akik 18 találatukból egyetlen egyet sem (!) szereztek ballal, míg jobbal 10-et is. Mivel a Kisvárda sem tizenegyesből, sem szabadrúgásból nem talált még be 2019-20-ban, mindez azt jelenti, hogy 8 fejesgóljuk van - éppen, mint a MOL Fehérvár FC-nek, ez a szám pedig az OTP Bank Liga legmagasabbja.

Külföldi játékpercek

A transfermarkt.de portál statisztikái alapján az OTP Bank Liga csapatai közül a Kisvárda Master Good összes játékperceinek a legnagyobb aránya tartozik külföldiekhez, méghozzá 74,5%-a, ami 10%-kal magasabb, mint az ebben a tekintetben 2. Ferencvárosé.

Erős hazai pálya, jó idegenbeli teljesítmény

A Várkert Stadion igazi erődnek bizonyul 2019-20-ban, hiszen eddig 7-szer játszott otthon a Kisvárda és ezeken úgy áll a 2. legtöbb szerzett ponttal és a 13 pontosok közül a legjobb gólkülönbséggel, hogy az ugyanannyi egységet gyűjtő Mezőkövesd-Debrecen duónál eggyel kevesebbet játszottak hazai környezetben. Ez akár vészjósló is lehetne a Vidi számára, csakhogy a mieink ostromolnak a legjobban az évad során: 7 meccsen 5 győzelemmel és 2 döntetlennel állunk, csak Mezőkövesden és Zalaegerszegen (egy 93. perces kapott góllal) hullajtottunk pontokat.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek