Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott védőnket kérdeztük az első EL-ellenfelünkről.
"Természetesen mindenki nyomon követte itt az ausztriai edzőtáborban az EL-sorsolást. Egyelőre túl sok információval nem rendelkezünk az FK Zetaról, de biztos vagyok benne, hogy akárcsak a korábbi években, úgy most is teljesen feltérképezi a szakmai stábunk az aktuális ellenfelünket. Jómagam még sosem játszottam Montenegróban, sőt még az országban sem jártam korábban, úgyhogy ebből a szempontból nekem ez egy különleges párharc lesz. A célunk természetesen az, hogy továbbjussunk, de egy percig sem szabad félvállról venni egyik meccset sem, ugyanolyan komolyan kell készülnünk, mint a tavalyi BL-selejtezőinkre. Az edzőtáborban nagyon kemény edzéseken veszünk részt, élvezem a munkát és annak is örülök, hogy végre semmilyen sérülése nem hátráltat. A szerdai, második körös sorsolással és a következő lehetséges ellenféllel azonban nem foglalkozunk, mostantól csak az számít nekünk, hogy az első akadályt sikerrel vegyük. Végül, de nem utolsó sorban valamennyi magyar klubcsapatnak nagyon sikeres nemzetközi szereplést kívánok, remélem mind a négy csapat jól fog szerepelni Európában, ez az egész magyar labdarúgás szempontjából fontos lenne!" - nyilatkozta honlapunknak a sorsolást követően Fiola Attila.
Válogatott védőnknek sokkal nehezebb egyedül összegyűjtenie a kilométereket, mint a társakkal közösen.
Dr. Kovács Tibor csapatorvos nyilatkozott válogatott védőnk állapotáról.
Jobbhátvédünk biztos benne, hogy a Kaposvár nem feltett kézzel érkezik Székesfehérvárra.
Jobbhátvédünk zsinórban másodszor szerepel az összeállításban.
Jobbhátvédünk először szerepel az összeállításban idén.
Védőnktől szerint könnyen előfordulhat, hogy mindössze egy gól dönt majd a 3 pont sorsáról.