Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Védőnktől szerint könnyen előfordulhat, hogy mindössze egy gól dönt majd a 3 pont sorsáról.

"Hiába kapott ki az első idei bajnokiján az Újpest Debrecenben 4-0-ra, ez semmit nem jelent a ma esti találkozónkkal kapcsolatban, hiszen minden meccs más és más. Nehéz mérkőzésre számítok, ugyanis biztos, hogy hazai pályán javítani akar az Újpest ellenünk. Ez azonban ránk is igaz, a Budapest Honvéd ellen ugyanis két pontot elveszítettünk. Szoros meccs lesz szerintem, könnyen előfordulhat, hogy mindössze egy gól dönt majd a 3 pont sorsáról, bízom benne, hogy a mi javunkra. Amiatt boldog vagyok, hogy tavaly nyár óta múlt héten játszottam először ismét 90 percet tétmeccsen. Remélem, most már elkerülnek a sérülések és fokozatosan sikerül még jobb formába lendülnöm" - nyilatkozta honlapunknak Fiola Attila.

Jobbhátvédünk először szerepel az összeállításban idén.

Győztes gólt szerző támadónk szerint hatalmas küzdelem jellemezte a meccset.

A két vezetőedző értékelte az Újpest FC - MOL Fehérvár FC bajnokit.

Küzdelmes mérkőzésen egy hajrában szerzett találattal győztünk a lila-fehérek otthonában.

Szervezett és intelligens játék szükséges a sikerhez a Szusza Ferenc Stadionban.

A 42 esztendős sporttárs dirigált az őszi Vidi - Újpest mérkőzésen is.