hu en
2018. Szeptember 18. 00:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molvidi.hu
dr. Kovács Tibor: "Úgy gondolom, Kovácsik Ádám a nehezén már túl van"

Csapatorvosunk számolt be a szombat délután súlyos sérülést szenvedő kapusunk állapotáról, aki hétfőn délelőtt már hazamehetett a kórházból.

"Néhány nappal Ádám súlyos sérülése után a következőket tudom elmondani kapusunk állapotáról. Közvetlenül az ütközés után eszméletlenül terült el a pályán, azonban az akut ellátást követően szerencsére gyorsan magához tért. Azonnal a székesfehérvári kórházba szállították, ahol gyors kivizsgálás következett, majd közel 48 órát bent tartották megfigyelés alatt, de mivel semmiféle neurológiai tünete nem jelentkezett, így végül hétfőn délelőtt hazamehetett. Ádám közérzete jó, azt pedig mindenképp kiemelném, hogy az ütközéshez képest szerencsés kimenetelű sérülést szenvedett. Apróbb, kozmetikai jellegű sérülésektől eltekintve semmi maradandó károsodást nem szenvedett el. A szája szélét hét öltéssel össze kellett varrni, valamint egy-két fogát meg kellett igazítani. A fogak kezelése egyébként még folyamatban van, hiszen a következő napokban újabb beavatkozásokra lesz szükség. A héten mindenképp szigorú pihenés van előírva számára, aztán majd jönnek a kontroll-vizsgálatok. Összességében a nehezén, úgy gondolom, túl vagyunk. Egyelőre nem bocsátkoznék találgatásokba azt illetően, hogy mikor térhet vissza a pályára kapusunk, azonban szurkolóinkat folyamatosan tájékoztatni fogjuk Ádám állapotáról" - nyilatkozta honlapunknak dr. Kovács Tibor csapatorvos.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek