hu en
2018. Szeptember 15. 21:00  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
INTERJÚ
Juhász Roland: "Rendeznünk kell a sorainkat"

Csapatkapitányunk nyilatkozott a lefújás után.

A MOL Vidi FC az OTP Bank Liga 8. fordulójában küzdelmes, drámai mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémia FC vendégeként. A találkozó után Juhász Roland nyilatkozott.

"Jól kezdtünk, 35 percig teljes mértékben uraltuk a mérkőzést, arról szólt minden, amit mi akartunk. Ezt követően összehoztunk egy elkerülhető büntetőt, amivel visszahoztuk az ellenfelet. A második játékrész kiegyenlítettebb volt, de még hátrányunkat követően is megvolt az esélyünk, hogy egyenlítsünk. Sajnos mostanában hadilábon állunk a tizenegyesekkel. Ami a lefújást követően történt, az semmilyen körülmények között nem fér bele. Én nem voltam ott az eseményeknél, nem tudom, miből alakult ki a perpatvar, de minden csapattal előfordul, hogy veszít, nem szabad úgy reagálni, ahogy azt tettük. Ugyanez vonatkozik ellentétes előjellel a hazaiakra is. Annyi biztos, hogy most rendezni kell a sorainkat a pályán és az öltözőben is, hiszen sorozatban fognak jönni a mérkőzések, fontos, hogy jól szerepeljünk az összes sorozatban" - fogalmazott csapaktapitányunk.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek