Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kapusunk azt is elárulta, hogy szezon végéig szeretné, ha a kapott gólok számát sikerülne átlagban 1 alá szorítania.
"Biztos, hogy hajtós, küzdős meccs lesz a szerdai, hiszen a Honvéd egy esetleges győzelemmel előreléphet a tabellán a harmadik helyre, nekünk viszont az a célunk, hogy pontszámban utolérjük a listavezető Ferencvárost, ehhez viszont nekünk kell győznünk. Az egész csapat nagyon várja már ezt a meccset, mert jó lenne a tabellára pillantva azt látni, hogy nincs meccs- és ponthátrányunk a Fradival szemben. Személy szerint az is motivál engem, hogy három meccse nem kaptam gólt, ami még nem egyéni rekord persze, de jelenleg 24 meccsen 24 kapott gólnál járok, ami viszont annyira nem rossz mutató, szezon végéig pedig szeretném a meccsenkénti kapott góljaim átlagát 1 alá vinni. Szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy a tavalyi bajnoki döntő már nincs egyetlen játékos fejében sem, kizárólag arra koncentrálunk, hogy a hátralévő mérkőzéseinket megnyerjük, és a Ferencvárost lehagyjuk. Úgy érzem, a játékosállománya a mi csapatunknak erősebb, mint a Honvédé, de a kispestiek nagyon szervezetten, jól futballoznak, igaz ez akkor is, ha a tavaszi szezonuk eddig nem úgy sikerült, ahogy valószínűleg azt eltervezték" - nyilatkozta honlapunknak Kovácsik Ádám.
Nikolov, Lazovics, Stopira, Hadzic és Nego egyaránt az álomcsapatba került, Danko a kör legjobb játékosa lett.
Válogatott védőnk napra pontosan 1 év és 1 hónap után talált be ismét.
A két vezetőedző értékelte a Honvéd-Vidi bajnokit.
Pontszámban beértük az FTC-t a tabella élén! Lazovics duplázott Kispesten, és betalált Nikolov, valamint Vinícius is.
A területek lezárására készül a Budapest Honvéd vezetőedzője.
A hétközi bajnokit is sikerrel szeretné megvívni csapatunk vezetőedzője.